Erdő Péter megerősítette, hogy a péntek hajnalban elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspöknek „súlyos Covid-fertőzése volt”.

Hirdetés

Elmondása szerint ezután megvizsgálták a plébánián szolgáló káplánokat, akiknek szintén pozitív lett a teszteredményük. Ezért az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is tesztelni kell, a bazilikában pedig a karantén idejére szüneteltetni kell az istentiszteleti életet.

„Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában” – fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros szólt arról is: Snell György halála váratlanul érte, hiszen a püspök szerdán még részt vett a papi szenátus online ülésén.

Korábban írtuk

Hozzátette: péntek reggel szentmisét mondott az elhunyt püspökért, és azt kérte az egyházmegye papjaitól és a hívektől is, hogy imádkozzanak a főpásztorért.