Fotó: MTI/Vajda János
A felsőzsolcai védmű, a vízszintet csökkentő árvízlevezető vápa Felsőzsolca határában 2020. október 22-én
Hirdetés

Elmondta: bár a folyók áradása néhány települést elzárt, utak kerültek víz alá, az elmúlt tíz évben történt árvízvédelmi fejlesztéseknek köszönhetően emberi életek nem kerültek veszélybe, és ingatlanokban sem keletkezett kár.

Emlékeztetett arra, hogy a 2010-ben levonuló nagy árhullám a Sajó, a Hernád és a Bódva völgyében a védekezési munkálatok mellett 29 településen kellett műszaki segítséget nyújtani, töltéseket kellett magasítani; ideiglenes védműveket építettek ki, megépült három szükségtározó, négy völgyzárógát.

Tíz év alatt az árvízvédelmi fejlesztésekre 30 milliárd forintot fordítottak.

Az idei októberi árhullám esetében csak Sajóecseg kért operatív segítséget a vízügyi szakemberektől, egyetlen Hernád menti településnek sem volt operatív műszaki segítségre szüksége, a Bódva mentén pedig Szendrőn volt szükség műszaki segítségnyújtásra.

Korábban írtuk

Kiemelte: a Sajó, a Hernád és a Bódva vízrendszerén mindenhol érzékelhető volt a fejlesztések hatása, lényegesen kevesebb dolga volt a szakembereknek, mivel jóval kevesebb kritikus helyzet alakult ki.

Növekedett a térség árvízi biztonsága, a fejlesztések egyértelműen hozzájárultak a sikeres védekezéshez – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a védművekért felelős önkormányzatok és a vízügyi igazgatóság sikeresen kezelték a levonuló árvizet, ugyanakkor a fejlesztéseket tovább kell folytatni, az elégtelen biztonságú védműveket még ki kell építeni.

A Sajó, a Hernád és a Bódva egyébként folyamatosan apad.