György László felidézte: 2020 tavaszán a kormány célja az volt, hogy annyi munkahelyet hozzon létre, amennyit a vírus tönkretesz. Decembertől ismét 4 és fél millióan dolgoznak Magyarországon, ezért mostantól az újraindításé a főszerep – jelentette ki.

Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt harminc évben a járvány előtti három év volt a legjobb a munkahelyek és a bérek szempontjából, ezért a családok és a vállalkozások több tartalékkal, a 2007-2008-as válsághoz képest kevésbé kitetten nézhettek szembe a járvánnyal.

Félő volt, hogy a koronavírus-járvány nemcsak az emberéleteket fenyegeti, hanem gazdasági válsághoz is vezet, tömeges cégbedőléseket és tömeges munkanélküliséget okoz, de a gazdaságvédelmi intézkedéseknek és a vállalkozóknak köszönhetően ez nem így lett – fogalmazott az államtitkár.

György László hangsúlyozta, a kormány most már azon dolgozik, hogy a gazdaság újrainduljon, és a hazai vállalkozások a túlélés helyett meg tudjanak erősödni.

Korábban írtuk