Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Novák Katalin kiemelte, hogy a kormány csak az egy évvel ezelőtt indult családvédelmi akciótervvel mintegy 200 ezer családnak segített. A babaváró támogatást eddig mintegy százezren igényelték, az új otthonba készülő, családalapítás előtt álló párok jellemzően igénybe veszik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) valamely formáját, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása is népszerű – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy januártól fokozatosan visszavezetik a 13. havi nyugdíjat, jövő júliustól pedig emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege, így aki gyermeket vállal a szülés utáni első fél évben, többet keres majd, mint amikor dolgozott. Utóbbival évente 28 milliárd forinttal támogatják a családokat – fűzte hozzá.

Ismertette: a kormány ezek mellett ingyenes tankönyvvel és étkezéssel segít a családoknak, nyáron pedig „jelképes összegért” napközis Erzsébet-táborokban biztosítják a gyermekek felügyeletét és napi négyszeri étkezését.

Novák Katalin szerint többi között a babaváró támogatás, a jelzáloghitel-elengedés, a diákhitel-elengedés, a csok, a cseden, gyeden és gyesen lévők ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetősége olyan segítséget nyújt a fiataloknak, amelyekkel könnyebb a családalapítás és a gyermeknevelés.

Korábban írtuk

Egyre több a házasságkötés, egyre kevesebben válnak el, és nő a gyermekvállalási kedv – hangsúlyozta az államtitkár, aki bízik benne, hogy a családvédelmi akciótervnek köszönhetően folytatódik ez a demográfiai trend.