„A költségvetés túlköltekezése és a béreknek az erőteljes, a termelékenység növekedését meghaladó növekedése meggyengítette Magyarország versenyképességét, és a külkereskedelmi egyenleg romlását okozza” – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról szóló jelentésében, amely sürgős változtatásra buzdítja a kormányt. Keményebben fogalmaz Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke, amikor kijelenti: „a magyar gazdaság fenntarthatatlan növekedési pályán áll, mivel csak a lakossági jövedelmek gyors növekedése húzza”. Szakértők egybehangzó állítása szerint az eredmény: a költségvetés hiánya alig csökken a tavalyi rekordtúlköltéshez képest, az import ismét lekörözi az exportot, s megint megindul az ország az eladósodás felé. Immár Lengyel László és Petsching Mária Zita (az MSZP-SZDSZ gazdaságpolitikájával hagyományosan szimpatizáló neoliberális Pénzügykutató Rt. vezetői) is tévútnak minősítik Medgyessy Péter irányvonalát. Sőt, saját gazdasági minisztere (a szintén pénzügykutatós múltú) Csillag István is így fogalmaz: „vissza kell térni az export- és beruházásvezérelt, takarékos költségvetésű gazdasághoz, ahol a bérek a termelékenységnek megfelelően nőnek”.

Tízszázalékos túlköltekezés

Az utóbbi hónapok tendenciáiból egyre világosabban látszik: ötévnyi nyugvás után a magyar gazdaság kibillent egyensúlyi állapotából, és a legkritikusabb válság, az ikerdeficit felé rohan. Vagyis egyszerre romlik a költségvetés helyzete (az állami kiadások jóval meghaladják a bevételeket) és a külkereskedelmi mérleg (jóval többet hozunk be, mint amit képesek vagyunk kint eladni), aminek a következménye dupla sebességű eladósodás.

A költségvetés első négyhavi adatai például arról árulkodnak, hogy máris sikerült elérni az egész évre tervezett deficit 48 százalékát. Pedig a terv sem volt túl szigorú: Medgyessy Péterék a GDP 4,5 százalékára rúgó, 830 milliárd forintos hiányt még megengedhetőnek tartottak, most azonban elemzők azt valószínűsítik, hogy a túlköltekezés aligha áll meg 1000 milliárd forint alatt. László Csaba pénzügyminiszter ugyan egyszeri okokat emlegetve és rendkívüli bevételeket ígérve még bízik az eredeti számok teljesíthetőségében, de hasonló húrokat pengetett tavaly is, amikor a megfogadott 700 milliárd forinttal szemben végül 1300 milliárdnál állt meg a költségvetés hiánya. Az 1300-hoz képest természetesen már az 1000 milliárdos hiány is fejlődésnek látszik, mindez azonban fényévnyire van a 3 százalékos GDP-arányos hiánytól, amit az Európai Unió pénzügyi rendszeréhez való csatlakozás megkövetelne.

Látványosan romlik az ország külkereskedelmi mérlege is. Augusztus óta hónapról hónapra egyre kedvezőtlenebb a helyzet: a kivitel fokozatosan csökken, miközben a behozatal enyhén emelkedik. Tavaly márciusban (még a polgári kormány időszaka alatt) a kereskedelem még csak 18 millió eurós hiányt mutatott fel egyetlen hónap alatt, idén márciusban ugyanez már 415 millió euróra rúgott. A szintén tragikus januárral és februárral kiegészítve mindez azt jelenti, hogy az első negyedévben 1,2 milliárd euró értékű fedezetlen áru érkezett az országba. A helyzetet súlyosbítja a tőkebeáramlás megtorpanása és a turizmus visszaesése. Az elmúlt évek áruforgalmi hiányát ugyanis rendre ellensúlyozta az országba érkező körülbelül 3 milliárd eurónyi működő tőke, és a turizmus egymilliárdos többlete. Újabban azonban Magyarországtól elfordultak a befektetők, sőt az itt levők is inkább hazautalják nyereségüket: a tőkebefektetések egyenlege márciusban 82, februárban 68 millió eurós mínuszt mutatott. Ráadásul az első negyedévben a turisták is 9 százalékkal kevesebben jöttek. Minden tőkemozgást egybevetve, hazánk folyó fizetési mérlege az első három hónapban 987 millió eurós mínusszal zárt (tavaly ilyenkor feleennyi sem volt). A Nemzeti Bank előrejelzése szerint a hiány év végéig eléri a 4 milliárd eurót, vagyis a deficit itt is a GDP 5 százalékára rúg majd.

A kétszer ötszázalékos ikerdeficit pedig törvényszerűen az eladósodás felé taszítja az államot. Az IMF kimutatása szerint az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2001. végi 53,4 százalékról két év alatt 57,2 százalékra nőhet – vagyis egyre nehezebbnek tűnik egy újabb eurozónás kritérium, a 60 százalékos GDP-arányos államadósság teljesítése.

Laza bérpolitika

Az összeomlásért hazai és nemzetközi szakértők egyaránt a Medgyessy-kormány laza bérpolitikáját teszik felelőssé. Az 50 százalékos közalkalmazotti béremelésnek köszönhetően ugyanis egy év alatt átlag 27 százalékkal emelkedett a költségvetési szektorban dolgozók fizetése. Az állami szférába öntött pénzek megmozgatták a magánvállalkozásokat is: itt 9 százalékkal nőttek a bérek, s a két szektor eredőjeként egy év alatt 15 százalékkal nőtt Magyarországon a bruttó átlagkereset. Ráadásul a korábbi ígéretek még mindig nem engedik behúzni a fékeket: júliustól a 30 százalékos köztisztviselői béremelés válik aktuálissá. S mint tudjuk, mindez begyűrűzik a nyugdíjemelésbe, hiszen azt az infláció és a béremelés fele-fele arányban határozza meg.

Mindennek a költségvetésre gyakorolt hatását nem kell magyarázni: az állami béremelések közel 100 milliárd forinttal növelik a deficitet, és a társadalombiztosítás egyenlege is 65 milliárddal kedvezőtlenebb a vártnál. A költségeket tovább növeli, hogy a fizetésnövekedés eredményeként megindult az alkalmazottak visszaáramlása az állami szférába: ma már 3,7 százalékkal többen dolgoznak ott, mint egy évvel korábban.

Bonyolultabb (viszont súlyosabb) a béremelések külkereskedelemre gyakorolt hatása. A magasabb bér ugyanis növeli a magyar vállalatok költségszintjét. A mostani 15 és a tavalyi 19 százalékos béremelés eredményeként (a GKI Gazdaságkutató Rt. kimutatásai szerint) az elmúlt években 30 százalékkal romlott a hazai cégek versenyképessége. A másik oldalról: a magasabb bér természetesen költekezésre ösztönöz. Az MNB kimutatásai szerint tavalyelőtt 5,7, tavaly 10,2 százalékkal nőtt a lakossági fogyasztás, és a növekedés idén is alig kerül 7 százalék alá. Sőt, például a kedvező lakáshitel-lehetőségek még a korábban összespórolt pénzeket is elolvasztották: a lakosság GDP-arányos megtakarítása 60 százalékkal csökkent egyetlen év alatt! Márpedig a fogyasztás bővülése Magyarországon hagyományosan az importtermékek (pl. műszaki cikkek) iránti kereslet felfutását hozza magával.

Csendes csomag

Az IMF-dörgedelmek legsúlyosabbika tehát a közszféra béreinek befagyasztását javasolja, sőt az elmúlt egy évben felduzzadt létszám visszacsökkentését. Ehhez kapcsolódóan hasznosnak tartanák a beígért adócsökkentések elhalasztását, valamint az állami alkalmazottak természetbeni juttatásainak (ingyenes utazási igazolványok, étkezési hozzájárulás, nyaralási támogatás) eltörlését. Csökkentenék a nyugdíjkifizetéseket is, mégpedig úgy, hogy szigorítanák a nyugdíjhoz jutás feltételeit, és az ellátás kiszámításának módját. Túl ezen az IMF javasolja az államilag támogatott ingatlanhitelek visszaszorítását is. Hasznosnak tartanák viszont egy új adónem, az úgynevezett forrásadó bevezetését, ami a banki megtakarításokat sújtaná. A tanácsok között feltűnnek a Bokros-csomag idejéből már ismert megoldások: az egészségügy területén például bevezetnék a társfinanszírozást, melyben a pácienseknek a kezelés díját részben saját zsebből kellene fizetniük. A társadalombiztosítási kiadások további csökkentésére végül az IMF felülvizsgálná a gyógyszerár-támogatások rendszerét is, a kialakult pénzügyi válság kezelésére pedig gyors privatizációt javasol. S mellesleg felszólítja a magyar kormányt, hogy végre vegye át a (hazainál jóval magasabb) nemzetközi gáz- és villanyárakat. „A konszolidációt minél hamarabb – lehetőleg még az idei és jövő évi költségvetés keretében – végre kell hajtani” – hangsúlyozza az IMF-tanulmány.

A Pénzügyminisztérium felemásan reagált a kritikára. László Csaba egy brüsszeli tanácskozáson még a költségvetési hiány feszes kézben tartására buzdította (a szintén túlköltekező) EU-tagállamokat, saját gondjainkat azonban azóta sem mérlegelte egyetlen interjúban sem. A minisztérium által kiadott közlemény ugyanakkor azt hangoztatja, hogy „a tárca alapvetően egyetért a Nemzetközi Valutaalap országértékelésével”, nem derül azonban ki, mit kíván megfogadni belőle. Máté Dániel sajtószóvivő állítja: a jövedelemadó-csökkentést például semmiképpen nem halasztják el, és a költségvetési deficit nagysága miatt sem kell aggódni. A kedvezőtlen jelek ellenére az év végén a tervezett 4,5 százalékon áll meg, ami kevesebb, mint fele a tavalyi 9,4 százalékos értéknek. Várfalvi István államtitkár-helyettes szerint ugyanis főleg rendkívüli tételek miatt költekezett túl az első négy hónapban az ország. A jövedelemadó-bevallásokban ugyanis márciusig a szokásosnál jóval nagyobb összeget igényeltek vissza az adófizetők, ráadásul április végén a költségvetési intézményeknek meg kellett előlegezni a május elsején fizetendő munkabéreket is, ami látszólag 25 milliárd forinttal rontotta az egyenleget. A politikus szerint a magasabb bérek egyszázaléknyi többlete 30-50 milliárd forint többletbevételhez juttatja a költségvetést, ez pedig a következő hónapokban képes lesz az egyensúly helyreállítására.

Mindennek azonban néhány nappal később maga Medgyessy Péter mondott ellent, amikor egy szakszervezeti fórumon kijelentette: – A közszféra kereseteinek reálértéken tartását kell célul kitűzni, egyelőre csak ez vállalható.

A bejelentés azért meglepő, mert a korábbi ígéretek még 8 százalék körüli bruttó béremelésről szóltak az idei, és 6 százalékról a jövő évre, amit a tervezett adócsökkentések még tovább erősítettek volna. Ráadásul a minisztérium hosszú távú terveiben az szerepelt, hogy 2006-ig évi 3 százalékkal nő a magyarországi reálbér (vagyis a fizetések növekedése ennyivel haladja meg az inflációt).

Bár az IMF tanácsait Magyarország nem köteles megfogadni – hazánk jelenleg nincs semmilyen kölcsönügyletben a nemzetközi szervezettel -, a hirtelen pálfordulás oka nyilvánvalóan az: a hazai gazdaságkutató intézetek jelentéseikben sorra megerősítették a Valutaalap helyzetelemzését, sőt egy rögtönzött találkozón személyesen győzködték a miniszterelnököt a változtatás szükségességéről. Úgyhogy a múlt héten csöndben megkezdődött a költségvetés kiigazítása. Elsőként a kormány a lakáshitelek feltételeit írta szigorúbbra. Az indoklás szerint ugyanis az idei első négy hónapban már a tavalyi időarányos összeg dupláját, 36 milliárd forintot kellett kifizetni erre a célra, ami év végéig elérné a 149 milliárd, a 2006-os költségvetési évre pedig a 176 milliárd forintot. A kormány intézkedett a privatizáció újabb hullámának a megindításáról is. Ennek első hírnöke a Postabank, valamint a Földhitel- és Jelzálogbank magánosításának bejelentése, de korábban szó volt a Magyar Villamos Művek (sőt a Paksi Atomerőmű!) részleges privatizációjáról, és ebbe az irányba halad az egészségügyi intézményrendszer napjainkban tárgyalt átalakítása is.

A nadrágszíjmeghúzás jegyében romlik az önkormányzatok finanszírozása is. Már szó sincs az önállóság növeléséről, ami pedig alapvető lenne a sikeres EU-harmonizációhoz. A kormány az 50 százalékos köztisztviselői béremelés fedezetét sem biztosította az önkormányzatoknak, és a miniszterelnök a következő két évre sem ígéri a források bővítését. Sőt a vasút, a posta, az iskolák, és az egészségügyi intézmények megvonása a kistelepülésektől épp fordított tendenciákról tanúskodnak. És a kormány még ott spórol, ahol csak lehetősége van csöndes faragásokra: a választási ígéretek ellenére 28-ról 19 milliárdra csökkentette a turisztikai támogatásokat, 18 milliárdról felére a vállalkozások termékfejlesztési hozzájárulását, nem is beszélve arról az 50 milliárdról, amit a Széchenyi Terv kisvállalkozás-fejlesztési projektjeinek a megnyirbálása okozott.

Hazardírozó miniszterelnök

Hogy a megszorítások végül elérik-e a szélesebb lakosságot, nagyrészt a nemzetközi fellendülés dönti majd el. A világ – de főleg az Európai Unió – már harmadik éve nem tud kikecmeregni a gazdasági pangásból, többek között ez is oka a magyar export visszaesésének. A körülményekhez képest tavaly és tavalyelőtt Magyarország igen kitűnő, 3,3, illetve 3,8 százalékos gazdasági növekedést ért el, és a legutolsó becslések az idei évre is 3,4 százalékot valószínűsítenek. A prognózisok azonban egyre jobban elszakadnak a költségvetés tervezésekor számított 4 százaléktól, amire a bevételeket kalkulálták. Ráadásul Medgyessy Péter épp a napokban jelentette ki: a következő 12 hónapban kevés a valószínűsége a várt nemzetközi fellendülésnek. Ebben az esetben viszont továbbra is fennmarad a magasabb bérek gerjesztette hiány.

Érdekes, hogy most ugyanaz a tényező okozza a gazdasági problémákat, amely a Fidesz-kormány utolsó két évében lehetővé tette, hogy Magyarország függetlenítse magát a nemzetközi válságtól. A belső kereslet felpörgetése a Széchenyi Terv alapgondolata: ha a külföldi piacok szűkülnek, akkor a gazdaság növekedését csak a hazai vásárlóerő bővítése biztosíthatja. Bár ideológiájában a Medgyessy-kormány inkább a nemzetközi vállalatokra alapozott exportnövekedést tartja biztosabbnak, az elmúlt egy évben ők sem merték visszafogni a belföldi fogyasztás bővülését. Mi akkor az oka, hogy ugyanaz a keresletélénkítő politika 2001-2002-ben nem okozott egyensúlytalanságot, most viszont már-már a Bokros-csomag reneszánszáról szólnak a szakemberek?

A válasz egyszerű: valójában nem ugyanarról a keresletélénkítő politikáról van szó! Mert ugyan a Fidesz kétszer is jelentősen emelte a minimálbért, kedvezőbbé tette a nyugdíj melletti keresetek adóztatását, nem feledkezett meg azonban arról, hogy az egyensúlyhoz a mérleg másik serpenyőjébe is pakolni kell. Ezt a másik oldalt erősítették a Széchenyi Terv pénzeszközei: a lakásprogram, az autópálya-építések, a kisvállalkozások támogatása működő beruházásokat indítottak el, amelyek nem csak emésztették az állami pénzeket, de maguk is jövedelmet termeltek, munkalehetőségeket biztosítottak, sőt adóbevételeket generáltak. Matolcsy György számítása szerint minden 100 forintnyi támogatás, amit a Széchenyi Terv keretében az állam kifizetett, 160 forint adóbevételt generált (Demokrata, 2003/14.). Micsoda különbség ehhez képest a Medgyessy-kormány keresletélénkítése, amely csak a bérek növelésére koncentrált, és közben elfelejtette megteremteni ennek gazdasági alapját! Sőt, még éppen megnyirbálja az elődje által elindított növekedésösztönző tényezőket!

Medgyessy Péter hazardírozott, és vesztett. Amikor a választási kampányban béremelést, nyugdíjemelést, változatlan gázárakat, változatlan támogatáspolitikát, és minden földi jót ígért, abban bízott, hogy a nemzetközi növekedés magával ragadja prosperáló gazdaságunkat, és a viharos lendület minden ígéretnek megteremti az anyagi alapját. Csakhogy a fellendülés elmaradt, a prosperálás a múlté, a hazai erőforrások kivéreztetése pedig javában zajlik. A miniszterelnök vigasztalhatja magát: a körülményektől függetlenül betartotta béremelési ígéreteit, s pártja népszerűbb, mint a választások óta bármikor. De vajon meddig tart ez a népszerűség, ha majd keresztülcsap fejünk fölött az özönvíz?