A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. telephelyén tartott eseményen György László kiemelte, az elmúlt öt év alatt több mint 20 ezer érdeklődő látogatta meg a programokat, az idén a Modern Gyárak Éjszakája rendezvényhez 88 vállalkozás csatlakozott 53 településen 17 ágazatból.

Hirdetés

Hozzátette, az idén a program keretében az érdeklődők virtuálisan vagy személyesen tekinthetik meg azokat a példaértékű vállalatokat, amelyek egyedi megoldásokkal, digitalizációval, automatizált termelési folyamatokkal, a jövő technológiájának alkalmazásával felveszik a versenyt nemzetközi vetélytársaikkal, és ezzel képesek hosszú távon stabil munkahelyeket, növekvő béreket biztosítani a munkavállalóknak.

György László szólt arról, hogy a Modern Gyárak Éjszakája és a hasonló programok – köztük a Modern Mintaüzem Program – is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország a vállalkozásokkal közösen megnyerje a 2020-as évtizedet is, hasonlóan a 2010-es évtizedhez.

Kiemelte, hogy az elmúlt tíz év volt a magyar gazdaságtörténet leghosszabb és legnagyobb gazdasági növekedési periódusa az elmúlt száz évben. A vállalkozásokkal közösen 1 millió munkahelyet hoztak létre, cél ezek megerősítése, és további új munkahelyek, „a jövő munkahelyeinek” létrehozása.
A megnyitónak helyszínt adó Aeroplex Kft.-ről szólva az államtitkár elmondta, a társaság nagy nemzetközi légitársaságoknak végez repülőgép-javítást, -karbantartást, ami mutatja, hogy egy 100 százalékban állami tulajdonban lévő társaság is lehet nemzetközileg versenyképes.

Korábban írtuk

Demény Árpád, az Aeroplex Közép-európai Légijármű Műszaki Központ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégük stratégiájának alappillére a 21. századi technológiák, innovációk, termelési folyamatok alkalmazása.