Az infláció óvatosabbá teszi a vásárlókat, többet válogatnak, de a drágulás ellenére mennyiségben is bővülni fog a húsvéti forgalom a tavalyihoz képest – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.

Hirdetés

Ebben az időszakban megugrik a vásárlás élelmiszerekből, de most nagyon élénk az iparcikk-üzletek forgalma is – hívta fel a figyelmet.

A keresetek emelkedése és az év eleji juttatások miatt nőtt a háztartások vásárlóereje, ami megjelenik az üzletekben, a növekvő jövedelmek lehetővé teszik, hogy többet vásároljanak a családok – fejtette ki.

A szakember szerint a forgalom növekedése nagyobb arányú lesz az iparcikkeknél, mint mondta, a többletjuttatásokat nagyobb értékű beszerzésekre költik a családok. Hozzátette azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások megszűnése után szívesen térnek vissza a hagyományos üzletekbe a vásárlók.

Az Aldi jelentős forgalomnövekedésre számít a húsvéti szezonban az előző év hasonló időszakához képest; a bővülést az is segíti, hogy idén az ünnep fizetés utáni időszakra esik, így a húsvét előtti nagybevásárlások során több vásárlóra és nagyobb költésre van kilátás – közölték az MTI-vel.

A vállalat erős keresletet tapasztal az élelmiszerek területén, ugyanakkor érzékelhető a fogyasztók szokásosnál is nagyobb árérzékenysége, így a vásárlók jelentős része az olcsóbb, illetve az akciós termékeket keresi, és sokan időzítették vásárlásukat a kuponakciók időszakára. A legerősebb forgalom a nagypénteket megelőző csütörtökön és nagyszombaton várható.

Az ünnepet megelőző időszakban a vásárlások átlagos értéke jelentősen, akár 30-40 százalékkal is meghaladja a máskor tapasztaltat – jelezték.

Az Auchan kétszámjegyű forgalomnövekedést vár a tavalyi húsvéti időszakhoz képest. Kiemelték, hogy a húsvéti csokoládék esetében darabeladásban is kétszámjegyű a növekedés, sonkák esetében pedig közel 10 százalékos.

Az áruházlánc szerint érezhető a pozitív hatása annak, hogy az idei ünnepet már nem érintik a járvány miatti korlátozások, a vendégvárás érződik a sós-fűszer, az édesség és az ital területeken is – közölték.

Az Auchan tapasztalatai szerint a magasabb kategóriás és az akciós termékek iránt van nagyobb kereslet. Mint a vállalat jelezte, a húsvét a második legerősebb szezonális időszak a karácsony után, ezzel indul a tavaszi nem-élelmiszer szezon is.

A CBA tájékoztatása szerint az eddig tapasztaltak alapján egyértelműen magas forgalomra számítanak, a 10 százalékot is meghaladhatja az idei húsvéti forgalom növekedése az előző évihez képest. A decemberi forgalmi szintet ugyanakkor valószínűleg nem fogja elérni.

A vállalat már a 2021-es szezonban is kevéssé érzékelte a koronavírus-járvány negatív hatását, akkor is emelkedett forgalmat tapasztaltak – közölték.

A CBA is kiemelte, hogy az idei húsvét kedvező időszakra esik, mert a fizetések után lesz az ünnep. Az utolsó héten a legnagyobb a vásárlói roham, nagyjából 20-30 százalékkal többet költenek a vevők egy-egy vásárlásnál, és jóval többen is vásárolnak ezekben a napokban az átlagos időszakhoz képest. Az online térben is megélénkül ilyenkor a forgalom – tették hozzá.

A Penny szintén azt közölte, hogy a karácsony után a húsvéti időszak a következő legforgalmasabb; ez az idén is így van, és a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is jelentős bővülést várnak. Az üzletlánc tavalyi adatai alapján az ünnep előtti és alatti időszak forgalma a vállalat éves forgalmának 4 százalékát teszi ki, tehát fontos szerepe van az éves eredményben – fejtették ki.

A Penny a forgalomra hatást gyakorló tényezők között említette az árstopot, a SZÉP-kártya kiterjesztését a kiskereskedelmi szektorra, illetve az élelmiszerek drágulását, és jelezte az akciós árak, valamint a különböző promóciók további felértékelődését.

A Spar az elmúlt hetekben tapasztalt tendenciák alapján a forgalom növekedésével számol – közölte a vállalat. Értékelésük szerint pozitívan hat, hogy a koronavírus-járvány miatt korábban szükségessé vált korlátozásokat már feloldották.

Az élelmiszerek drágulása kapcsán a Spar arról tájékoztatott: a vásárlói szokások annyiban változtak, hogy az alacsonyabb árfekvésű termékek forgalma némiképp megnőtt.

A Tesco úgy látja, hogy visszatérhet a járvány előtti lendület a húsvéti fogyasztásban. A visszarendeződés az év során már korábban megkezdődött, és arra számítanak, hogy az idei húsvét a 2019-eshez hasonló forgalmú lesz – közölték.

Az áruházlánc szerint érezhető a kedvezőbb árú élelmiszerek felé történő forgalomeltolódás. Prémium termékeiket főként a magasabb jövedelmű vásárlók keresik, ők egyelőre korlátozott mértékben váltanak olcsóbb termékekre.

A Tesco jelezte, a húsvéti forgalom a várható növekedés ellenére sem közelíti majd meg a tavalyi karácsonyi szezon forgalmát, mert karácsonykor a nagyértékű ajándékok sokkal népszerűbbek, míg húsvétkor ezek kevésbé meghatározóak.

Korábban írtuk