A magyarországi baloldali-liberális-zöld képviselők szinte mindegyikéről elmondható, hogy évek óta nagyon tudatosan, sőt az alkalmat keresve, a saját hazájuk ellen cselekszenek – mondta a Demokratának Deutsch Tamás. A fideszes EP-képviselő úgy véli: az európai polgárok elsöprő többsége, még a bevándorlás szempontjából legnyitottabb társadalmak jelentős része is nemet mond arra, ami az elmúlt években Európában zajlott.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– Szeptember végén bejelentette, hogy mivel az Európai Bizottság migrációs biztosa alkalmatlan a feladatára, így Jean-Claude Junckerhez fordulnak azzal a kérdéssel, mikor váltja le Dimitrisz Avramopuloszt. Nos, Avramopulosz azóta is a helyén van…

– A történet előzménye, hogy az Európai Bizottság migrációért és uniós belügyekért felelős biztosa, Dimitrisz Avramopulosz a szeptemberi, New York-i ENSZ-közgyűlés egy migrációval kapcsolatos kísérőrendezvényén egészen hajmeresztő beszédet mondott. Ha bizonyos megnyilatkozások, politikusok vagy politikai erők kapcsán azt szoktuk mondani, hogy bevándorláspárti, akkor ezúttal minden túlzás nélkül fogalmazhatunk úgy, hogy ez a beszéd bizony bevándorláspárti volt a négyzeten. A nyilatkozattal legkevesebb négy alapvető probléma van, ráadásul Avramopulosz megnyilatkozásainál mind a négy dolog sorozatosan előfordul, miközben már az is az alkalmatlanságát bizonyítaná, ha ezek közül csak egy is rendszeres lenne.

– Mi volt ez a négy probléma?

– Egyrészt, amikről ő uniós álláspontként beszélt – hogy legalizálná és megszervezné a migrációt, elvenné a határvédelmet és a menekültügyi eljárások lefolytatásának jogát a tagállamoktól –, azok több alapvető ponton is szöges ellentétben állnak a jelenleg érvényes uniós jogszabályokkal. Másrészt több ponton is élesen ellentétes a külső határok védelméről és a migráció megakadályozásáról szóló uniós döntésekkel, harmadrészt még a migrációs jogszabályok módosítását célzó, éppen Avramopulosz által képviselt európai bizottsági javaslatokkal is. És végül, de nem utolsósorban, Avramopulosz az egész Európai Unió nevében nyilatkozott, például arról, hogy az EU lelkesen üdvözli az ENSZ globális migrációs csomagját, erre pedig nemhogy felhatalmazása nem volt, de már csak azért sem mondhatott volna ilyet, mert köztudomású, hogy több uniós tagország álláspontja is gyökeresen más ezzel kapcsolatban. Mindezek miatt fordultam az Európai Parlament működési szabályainak megfelelően az úgynevezett azonnali választ igénylő írásbeli kérdéssel az Európai Bizottság elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez. Arra várok választ tőle, hogy mikor kívánja Avramopuloszt elmozdítani a pozíciójából. Egyébként a leváltás egy uniós biztos esetében azt jelenti, hogy a Bizottság elnöke elveszi tőle az adott portfóliót és a feladattal másvalakit bíz meg, míg ő kap egy más területet.

– Az unióban minden rendkívül lassan megy. Mit jelent az „azonnali válasz”?

– Juncker elnöknek három hét áll rendelkezésére a válaszadásra. Hadd tegyem hozzá, azért túlságosan nagy reményeket nem fűzök ahhoz, hogy a Bizottság elnöke majd ruháját megszaggatva, kezét tördelve, politikai Canossa-járás keretében fogja belátni és elismerni, hogy igazam van…

– És így is volt értelme levelet írni?

– Az unióban vannak jól ismert, a bürokraták által előszeretettel használt, úgynevezett „bullshit-szövegek”, amik hallatán az embernek egyébként feláll a hátán a szőr, az egyik ilyen duma az, hogy bizonyos döntésekkel, lépésekkel „erős jelzést küldtünk” valamilyen ügyben. Nos, hát akkor most hadd használjam én is ezt a fordulatot: az azonnali választ igénylő írásbeli kérdésem „erős jelzés” azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen fontos ügyben felelősséggel bíró uniós biztos egyáltalán nem viselkedhet úgy, mint egy elszabadult hajóágyú, nem beszélhet csak úgy összevissza, pillanatnyi ötletektől vezettetve, mindenfajta következmény nélkül.

– A kormány bejelentette, hogy megtámadja az Európai Unió Bíróságán az EP Sargentini-jelentésről szóló szavazását, mert nem vették figyelembe a tartózkodó voksokat. Itt van-e esélyünk a kedvező döntésre?

– Ebben az ügyben megalapozott a reményünk a sikerre. A helyzet ugyanis számunkra kedvezően egyszerű. Az EP szavazásainak az a fő szabálya, hogy a plenáris ülésen akkor van elfogadva egy indítvány, ha az igenek száma nagyobb, mint a nemeké, a tartózkodó szavazatok pedig nem számítanak. Ellenben az EU alapszerződése rögzíti azt a szabályt – nem egyszerűen az Európai Parlament házszabálya, hanem az uniós szerződés –, hogy ha a szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindításának kérdésében dönt az EP, akkor ez olyan speciális szavazás, ahol minősített többségre, a leadott voksok kétharmadára van szükség. A minősített többség szabályáról pedig azt mondja a szerződés, hogy a leadott szavazatok – tehát az igenek, a nemek és a tartózkodók – kétharmadát kell megszerezni. Ha tehát a bírósági eljárásban a politikai akarat nem kíván felülemelkedni a jog által előírt szabályokon, akkor nem lehet kérdéses a bíróság döntése, és nekünk ad igazat. Ha viszont a politikai akarat ismét lenyomja a jog érvényesülését, bármi elképzelhető…

– A szocialistáknak meglehetősen kevés sikerélményük volt az elmúlt bő egy évtizedben, nem csoda, hogy EP-képviselőjük, Ujhelyi István most láthatóan lubickol is ebben a helyzetben, amikor úgy érezheti, valamiben legyőzték a Fideszt. Mit gondol a magyar balliberális képviselők szerepéről a Sargentini-jelentés kapcsán?

– Szerintem amit csináltak, az több mint hazaárulás. Ujhelyi szerepe pedig végképp vállalhatatlan, hiszen korábban tett egy szent fogadalmat, hogy bár természetesen nagyon kormánykritikus és nagyon nem szereti Orbánt, de ha a 7. cikkely szerinti kérdés merülne fel, akkor ő bizony soha nem szavazna a hazája ellen.

– „Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza, vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankcióknak” – szólt egészen pontosan a 2015. decemberi nyilatkozat.

– És ehhez képest hogy, hogy nem, most mégis igennel szavazott… A helyzet az, hogy hosszú-hosszú idő óta az MSZP szinte minden politikusa megfeledkezik arról, a pártjuk neve „magyar szocialista”. Ebből a két kifejezésből bizony a „magyar” valahogy mindig feledésbe merül náluk. A helyes elnevezésük inkább Magyarországi Szocialista Párt lenne. Mindezt nemcsak a Sargentini-szavazás miatt gondolom így, hanem számtalan olyan kérdés van, ahol még a vak is látja, hogy mi a magyar nemzeti érdek, de ők mégis sorozatosan és kitartóan ezzel szemben foglalnak állást. Ilyen például az illegális bevándorlás megakadályozása, vagy a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépés. Ezekben az ügyekben teljesen világos és egyértelmű a magyar emberek akarata, hiszen a polgárok elsöprő többséggel foglaltak állást nemzeti konzultáció és népszavazás keretében, sőt a legutóbbi országgyűlési választáson is, ahol az illegális bevándorlás megakadályozása ugyancsak az egyik legfontosabb kérdés volt, és a bevándorlásellenes álláspontot képviselő kormánypártok ismét kétharmados felhatalmazást kaptak. A magyar polgárok azt akarják: tegyünk meg mindent azért, hogy megvédjük Magyarországot a bevándorlástól. Ehhez képest a szocialisták a migrációval foglalkozó európai parlamenti előterjesztések mindegyikében, az elmúlt három évben legalább tizenhat alkalommal, a magyar emberek akaratával szemben a bevándorláspárti javaslatokat támogatták szavazataikkal.

– Tegyük hozzá: nem csak ők.

– Igen, a magyarországi baloldali-liberális-zöld képviselők szinte mindegyikéről elmondható, hogy évek óta nagyon tudatosan, sőt az alkalmat keresve, a saját hazájuk ellen cselekszenek. Jávor Benedek például a teljes képviselői mandátumát lényegében két dologra tette fel. Az egyik a magyar polgárok energiabiztonsága és a klímaváltozás, a környezetvédelem szempontjából is nagyon fontos paksi bővítés megakadályozása. A másik, hogy bármilyen brüsszeli irodaház, bármelyik folyosóján, bármilyen uniós tisztviselővel, bürokratával vagy alkalmazottal találkozik is, feljelenti Magyarországot. Ezután pedig a saját maga által készített hazug, csúsztató és rágalmazó feljelentéseket tényállításoknak beállítva azzal érvel, hogy Magyarországon milyen „komoly korrupciós problémák” vannak, hiszen milyen sok feljelentés születik. Niedermüller Péter vagy Ujhelyi István pedig Göncz Kinga és Herczog Edit legszebb haladó hagyományait folytatva – akik 2014-ben azzal büszkélkedtek, hogy milyen aktívan segítették a Tavares-jelentés megszületését – most melldöngetve szaladgálnak körbe-körbe a Sargentini-jelentés kapcsán szerzett érdemeiket bizonygatva.

– A hazaárulásnak azért elég nagy hagyományai vannak arrafelé…

– Szeretném leszögezni, hogy nagyon nem vagyok híve Horn Gyulának. Vannak, akik „egyfelől-másfelől” szoktak fogalmazni róla, mondván, hogy bár ’56-ban pufajkás volt, de azért mégiscsak voltak érdemei a rendszerváltoztatás környékén és az után, szabadon választott miniszterelnökként. Az én szememben viszont ő egy egykori pufajkás, aki virtigli kommunista volt, majd virtigli posztkommunista lett. De benne mégis volt bizonyos érzékenység a nemzeti kérdések iránt. Ez az, amivel kilógott a saját pártjából. Biztos vagyok benne, hogy Horn Gyula forog a sírjában a jelenlegi MSZP-t látva. Nem az alacsony támogatottság okán, vagy mert az MSZP nem a kisemberek pártja, és még sorolhatnánk a hasonló lózungokat, hanem azért, amit az illegális migráció kérdésében csinálnak. A szocialista párt lényegében a Demokratikus Koalíció tagszervezetévé vált. A DK a hangosabb, az „ami a csövön kifér” alakulat, az MSZP pedig ennek a politikának egy enyhén filterezett változata.

– Ahogy ön is mondta, a migráció kérdése már az áprilisi választásokon is fontos kérdés volt, és fokozottan igaz lesz ez a jövő évi EP-választáson. Mennyire rendeződhetnek át az erőviszonyok 2019 májusában? Mennyire gyengülhet meg a két nagy párt, és erősödhetnek meg a mostani uniós politikával szemben kritikus erők?

– Valóban nem kell Lengyel László-i politikai elemzői őstehetségnek lenni ahhoz, hogy kimondjuk: a bevándorlás kérdése lesz a központi téma a kampányban. Az elmúlt két évben nem volt olyan tagállami választás, Hollandiától Németországig, Olaszországtól Ausztriáig, Csehországtól Magyarországig, ahol ne lett volna az első számú kérdés – vagy legalábbis a két-három legfontosabb téma egyike – az illegális migráció megállítása, a határok megvédése, a bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők vitája. Hogy lesz-e nagy átrendeződés? Lesz jó néhány olyan, a saját országában, így európai szinten is szubkulturális jellegű párt, amely kemény bevándorláspárti kampányt folytat majd. Ezeket a pártokat leszámítva, az elkövetkező több mint fél évben a liberálisok, a szociáldemokraták és a zöldek nagy része, illetve a néppárt bevándorláspárti tagpártjai retorikában jóval óvatosabbak lesznek majd a migráció kérdésében, sőt akár olyan dolgokat is kimondanak, amik a korábbi időszakban náluk szinte szentségtörésnek számított volna. Nézzük csak meg, hogy mit mondott tavaly a német liberális párt a szövetségi választást megelőzően, ehhez képest mit csinált azelőtt, és mit csinál azóta. Világosan látható, hogy az európai polgárok elsöprő többsége, még a bevándorlás szempontjából legnyitottabb társadalmak jelentős része is, nemet mond arra a Willkommenskulturra, ami az elmúlt években Európában zajlott. És a kampányban a pártok meg is fognak felelni ennek az elvárásnak. Ha a szájukat figyeljük majd, akkor izgalmas dolgokat fogunk hallani.

– Csak a tettek nem igazodnak ehhez.

– A jövőt illetően többféle lehetőség van. Az egyik, hogy megszűnik az EP-ben a pártokon átívelő bevándorláspárti többség, amire, őszintén szólva, még két-három évvel ezelőtt is kevés esélyt láttam, ám azóta nagyot fordult Európa. A másik, amiről Szájer József is beszélt, hogy egy lényegét tekintve néppárti–szociáldemokrata–macronista–liberális bevándorláspárti nagykoalíció jön létre az EP-ben, és így jó eséllyel a Bizottságban is. Ami viszont biztos, a bevándorlásellenes politikai erők EP-képviselete erősebb lesz, mint most. Hogy mennyivel, azt ma még nem lehet megmondani.

– Sokan úgy vélik, ha német Manfred Weber lesz a Néppárt csúcsjelöltje, akkor jó eséllyel ő lehet az Európai Bizottság következő elnöke. Jó ez nekünk, magyaroknak? Hiszen Jean-Claude Juncker is néppárti, sok támogatást mégsem kaptunk tőle, sőt lényegében annyit támadja hazánkat, mint a baloldal vagy a liberálisok.

– Kétségtelen például, hogy a Merkel vezette Németországgal a szoros partneri viszony mellett számos vitánk is van. Na de gondoljunk bele abba, mi lenne, ha Martin Schulznak hívnák a német kancellárt… Nem telne bele két-három hónap, és az emberek azt kívánnák, bárcsak visszajönne Angela Merkel. Ugyanez a helyzet az EU-ban is. Lehet, hogy Weberrel bizonyos kérdésekben nem értünk egyet, de nézzük meg a szocialista csúcsjelöltségre bejelentkező Frans Timmermans felszólalásait, akihez képest még a rossz formában lévő Gyurcsány Ferenc is már-már kereszténydemokrata politikusnak tűnik. Vagy ott van Guy Verhofstadt, aki már az első Orbán-kormány idején, belga miniszterelnökként is markáns magyar­ellenes álláspontot képviselt. Ez az alap­állása megmaradt, de érdemes elolvasni az Európai Egyesült Államokról Daniel Cohn-Bendittel közösen írott könyvét is: ahhoz képest a DK bármelyik szövege a nemzetek Európája melletti kiállásnak látszik. Úgyhogy közel sem mindegy, hogy Weber vagy egy baloldali-liberális politikus kerül a Bizottság élére. Webernek egyébként van egy kihívója a Néppártban, Alexander Stubb volt finn miniszterelnök. Úgy látom, kedvező helyzet kezd kialakulni abból a szempontból, hogy egyértelmű alakot ölt az Európai Néppárt liberális és kereszténydemokrata szárnya. Nem érdemes úgy tennünk, mintha Manfred Weber nem szavazott volna igennel a Sargentini-jelentésre, de ezzel együtt azt tudom mondani, hogy kettejük versenyében egyértelmű igen a kereszténydemokrata irány, azaz Weber mellett és egyértelmű nem a liberális irányzat, azaz Stubb neve mellett. Amit ugyanis utóbbi mond, az néha még a Verhofstadt vezette liberálisokat is balról előzi.

– A Fidesz 2019 nyara után is ott lesz az Európai Néppártban?

– Az a szándékunk, hogy ott legyen. A határozott célkitűzésünk pedig az, hogy az európai politikából erősen kikopott őszinteséggel, nyíltsággal és határozottsággal, nem pedig az egyfelől-másfelől beszédmóddal, a Néppárt politikai vonalvezetésén, a néppárti szövetségeseinkkel közösen, jelentősen módosítsunk. Ha a Néppárt balról előzi a liberálisokat, az pártcsaládunk szétporladását okozná, aminek beláthatatlan következményei lennének. Mi tehát egy erős, megújuló, kereszténydemokrata irányvonalban hiszünk.