Hirdetés

Juhász Anikó a Magyar Közgazdasági Társaság által tartott online eseményen elmondta, hogy 2021-ig tart a jogszabályok tárgyalási folyamata, a tagállami KAP stratégiai tervek véglegesítésének és hivatalos benyújtásának, a nemzeti jogszabályok elfogadásának pedig legkésőbb 2021 végén le kell zajlania.

Kiemelte: a KAP-árgyalásokban a tartalomról döntenek, azonban kulcskérdések a hétéves keretköltségvetésről (MFF) szóló döntések is, amelyek meghatározzák a KAP finanszírozását és néhány fontos keretszabályt. A KAP részaránya a 2021-2027 közötti időszakban ugyan visszaesik, de az Európai Bizottság eredeti javaslatával szemben nem csökken 30 százalék alá. A KAP-ot is magába foglaló fejezet főösszege 356,374 milliárd euró lenne a 2018-as árakon, ez 20 milliárddal magasabb az eredeti, 2018-as bizottsági javaslatnál. Ebből a környezet- és klímavédelmi célokra 40 százalékot kell majd felhasználni.

Magyarország folyó áron 12 milliárd euró támogatásból részesülne, ebből a Next Generation EU program vidékfejlesztésre fordítható 7,5 milliárd eurójából 262,9 millió euró jutna az országnak – tette hozzá.

Korábban írtuk