Hunvald Györgyöt ezért ismét meghallgatták és a hűtlen kezelés, magánokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és többrendbeli csalás mellett már fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel is meggyanúsították.

A 22 gyanúsított közül Hunvaldon kívül előzetes letartóztatásban van a kerület két SZDSZ-es volt bizottsági elnöke, Gál György és Kardos Péter, valamint egy értékbecslő. A bűnözői csoport összesen 350 millió forint kenőpénzt osztott ki, és mintegy 970 millió forint kárt okozott a VII. kerületi önkormányzatnak és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelte meg.

Hunvald György egyébként a most meggyanúsított volt üzlettársával újíttatta fel keszthelyi, 160 négyzetméter alapterületű villáját. Az előzetesben ülő, VII. kerületi MSZP-s polgármester az épület mellett egy külön épületrészben uszodát és wellness-részleget alakított ki. A főügyészség a Magyar Hírlapnak megerősítette: Hunvald üzlettársa több esetben is milliókkal fizette le a szocialista politikust azért, hogy a vállalkozása üzleti érdekeltségébe tartozó cégek folyamatosan önkormányzati megbízásokhoz jussanak.

(hírTV)