Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Az szélkakas párt arra reagált, hogy a pártvezetés felszólítása ellenére nem adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Varga-Damm Andrea.

„Varga-Damm Andrea a saját esküjét megszegve döntött úgy, hogy a tisztesség és becsületesség számára csupán a külvilágnak szóló üres lózungok, és megtartja a párttól kapott országgyűlési mandátumát annak ellenére, hogy visszaadásáról a Szent Korona előtt tett esküt. Súlyosbító körülmény, hogy Varga-Damm Andrea jogvégzett ember, aki elméletben nagyon is jól tudja, hogy az adott szó kötelez” – moralizál a balra sodródott alakulat.

„Esküjének megszegésén túl legalább ugyanilyen súlyú bűn, hogy – szemben a Jobbik frakcióvezetésével – a mai napig nem ismerte el, hogy hibázott, helyette a megfigyelési törvényt bíráló választókat gyalázta a közösségi médiában, butának nevezve a szavazókat” – fokozzák.

Korábban írtuk

„A Jobbik számára a választó szövetséges, akit nem lehet megalázni. Főleg nem egy országgyűlési képviselőnek. Aki ilyet tesz, azzal nem kívánunk közösséget vállalni” – írja a párt, amelynek egyik tagja, mint ismeretes, egy neki tulajdonított hangfelvételen, far-hátkommandóról és hülye nyugdíjasokról beszélt.