Fotó: Wikipédia, illusztráció
Hirdetés

A közleményben idézik a kamara etikai kódexét, amely szerint az orvos nem végezhet egészségügyi tevékenységet, amennyiben pillanatnyi állapota következtében a beteg számára nagyobb kockázatot jelentene a tevékenységével, mint amelyet annak elmaradásával okozna, ideértve az orvos fertőző betegségét is. Továbbá: az etikai szabályok betartása különösen fontos, ha szakmai rangja, közéleti szereplése miatt az orvos jól ismert, mert ez esetben magatartása, így esetleges etikai vétsége is általánosítható, és a közvélemény ebből az orvostársadalom egészére vonhat le negatív következtetést.

A kamara álláspontja szerint a szegedi egyetem rektorának mindezekre külön figyelemmel kellett volna lennie. Következményként a járvány kibontakozásának idején számos kolléga került nehéz helyzetbe, és veszélybe került a betegek ellátása. Az érintett kollégák megkeresésére a MOK elnöksége kiemelt figyelmet fordít – írták.

Egyben a MOK reményét fejezi ki, hogy mind a járványügyi hatóság, mind pedig a közigazgatási szervek a lehető leggyorsabban kivizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen történteket, és megteszik a morális és jogi szempontból szükséges lépéseket.

Rovó László, az SZTE rektora vasárnap az MTI-vel azt közölte, a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját. Közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal. Leszögezte, miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében. Hozzátette: jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes.


SZTE-rektor: a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végeztem a munkámat

A legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora, aki vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal.

A rektor közlése szerint egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, ahonnan március 8-án, tehát a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet – és egyúttal az egyetemi oktatás és betegellátás leállása – előtt érkezett haza. Az üdülés helyszíne az előzetes információk alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé.

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvosként utazása, ott tartózkodása, valamint hazajövetele során nem tapasztalt sem magán, sem a környezetén olyan jelet, amely akár a vírusfertőzés legkisebb gyanújára is okot adhatott volna. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetébe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződött meg, fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerül kapcsolatba felsőlégúti-fertőzésekkel – tudatta a professzor.

Hazaérkezését követően orvosi munkáját – mint korábban is minden esetben – steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint végezte, így közlése szerint kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.

A rektor leszögezte, miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében. Hozzátette: jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes.

Mint írta, bár Szegeden van néhány pozitív eset, ezek tőle teljesen függetlenek, a fertőzöttekkel semmilyen kapcsolatban nem állt.