Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, illlusztráció
Hirdetés

Szijjártó Péter a művelődési házban tartott fórumon közölte: egy ország akkor lehet erős, ha erős a ragaszkodás a nemzeti identitáshoz, erős a kulturális, vallási és történelmi örökség tisztelete.

A magyarok büszkék arra, hogy megőrizték Magyarországot magyar országnak, és ezt fogják tenni a jövőben is – mondta.

Az október 13-ai önkormányzati választás újabb lehetőség arra, hogy a magyar emberek világossá tegyék, mit akarnak – jelentette ki.

Emlékeztetett, hogy Magyarországon 2010-ben 12,5 százalék volt munkanélküliség, az államadósság folyamatosan emelkedett, a költségvetés romokban volt.

Akkor senki nem jósolta volna meg, hogy Magyarország az első helyen fog állni az Európai Unióban a gazdasági növekedés ütemét tekintve – mondta. Hozzátette: „európai sereghajtókból európai éllovasokká váltunk”.

Szijjártó Péter kiemelte: 2015 óta Európa „nagyon komoly nyomás alatt áll”, azóta illegális migránsok százezrei érkeztek Európába.

2015-ben 400 ezer illegális bevándorló „masírozott keresztül” Magyarországon. Semmibe vették a szabályokat, a törvényeket, blokkolták autópályák és vasútvonalak forgalmát, elfoglalták a pályaudvarokat, követelték, hogy azonnal vigyék őket Németországba – sorolta.

Néhány ellenzéki politikus szerint nemcsak be tudná fogadni Magyarország az illegális bevándorlókat, hanem a „hasznunkra is lennének”. Azt kezdeményezik, hogy „a magyar adófizetők pénzéből fizessünk olyan országoknak”, amelyek saját döntéseik alapján illegális bevándorlókat fogadnak be„ – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kijelentette: új fejezetéhez érkezett a migrációs válság, Európa környezetében él 30-35 millió ember, aki az életkörülményei miatt bármikor elindulhat Európa irányába.

Egyetlen olyan ok, konfliktus sem szűnt meg vagy közelített a megoldás felé, amely az elmúlt években okozta a migrációt. Az Európai Unió pedig folytatja a meghívásra épülő migrációs politikáját, erről szól az új olasz kormány döntése is – közölte.

Ezután a kötelező betelepítési kvóták ügyét fogják elővenni, újra nyomás érkezik Brüsszelből, hogy Magyarország is fogadjon be migránsokat. ”Aki azt gondolja, hogy ennek a nyomásnak bármikor is meghajolunk, az félreismert minket„ – hangsúlyozta a miniszter.

A magyar emberek legalább három alkalommal kötelezték a kormányt, hogy egyetlenegy illegális bevándorlót se engedjen az országba – mondta.

”Eddig is meg tudtuk védeni magunkat, és ezután is meg fogjuk védeni„ – hangsúlyozta. Hozzátette: a magyarok nincsenek egyedül, a közép-európai összefogás stabil és erős ebből a szempontból.

Szijjártó Péter kijelentette: felháborító, hogy ma Európában csak azt nevezik szolidárisnak, aki veszélybe sodorja saját országa és polgárai biztonságát.

Brüsszel és az európai uniós intézmények migrációs politikája veszélyes az európai emberekre. 2015 óta Európában 33 terrortámadást követtek el migrációs hátterű emberek, több mint 300 embert megöltek, több mint 1400-an megsebesültek. Nyugat-Európában a bevándorlással kapcsolatban hangsúlyozott társadalmi integráció kudarcba fulladt, párhuzamos társadalmak jöttek létre – közölte.

Az október 13-ai önkormányzati választás újabb lehetőség arra, hogy a magyar emberek világossá tegyék, mit akarnak – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: a magyar kormánynak a nemzeti érdek az első, és emiatt az elkövetkező időszakban is ”komoly nyomás alatt leszünk„. A nemzetközi liberális média, politikai elit ezt nem tudja értelmezni, elfogadhatatlannak tartja – közölte. Éppen ezért fontos, hogy az eddigihez hasonló támogatást kapja meg a jelenlegi Fidesz-KDNP-s kormány.

Arra biztatta a jelenlevőket, Tiszafüreden is a kormánnyal együttműködni képes, nemzeti érdek alapján álló, a nyugodt építkezést célul kitűző vezetőket válasszanak meg, szavazzanak Ujvári Imre jelenlegi Fidesz-KDNP-s polgármesterre és a párt jelöltjeire.