Fotó: Varga Judit, Facebook
Hirdetés

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, a kínai és az orosz oltóanyagok az uniós veszélyhelyzeti engedélyezési rendszer keretein belül magyar hatósági engedéllyel bírnak, ez tette lehetővé a lakosság jelentős részének a beoltását.

A beoltottságot igazoló védettségi igazolványokkal kapcsolatban azt mondta, május végéig megállapodás születhet az okmányokról. Az Európai Unió azt szeretné, ha július elsejétől érvénybe lépne, és a valóságban is működőképes lenne a dokumentum – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének témaválasztása önkényes, nem azokat a témákat veszi napirendre, ami az európai állampolgárokat tömegesen érdekli Európában. Ilyen például az európai őshonos kisebbségek jogvédelme – közölte. Reményét fejezte ki, hogy az uniós bizottság az előzetes online szakmai konzultáció eredményét kellő súllyal fogja figyelembe venni a jelentés elkészítéséhez, ahogy fajsúlyosabban említi majd meg a pozitív fejleményeket is. Ez utóbbiakat az előző jelentés félmondatokkal intézett el – mondta. Magyarország elvárja, hogy a jelentés készítői részlehajlás nélkül, semlegesen képviseljék a jogállamiság eszméjét – jelentette ki.

Bejelentette továbbá, hogy Magyarország a nap folyamán fogja benyújtani az Európai Bizottsághoz az uniós helyreállítási keret magyarországi felhasználásáról szóló nemzeti tervét.

Korábban írtuk

A május 24-25-én tervezett uniós csúcstalálkozót előkészítő tanácsülés témáit ismertetve a klímavédelem kérdésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy a klímapolitika terén a további lépéseket minden tagállam érdeke szerint tegyék meg, illetve fontosnak nevezte a méltányos és tisztességes tehermegosztást is. Hozzátette: fontos, hogy a politikai iránymutatás megmaradjon a tagállamok kezében, nem engedhető meg a lakássági árak további emelése.

A nyugat-balkáni uniós bővítésről úgy vélekedett: fel kell gyorsítani a csatlakozási folyamatokat, ez ugyanis Európa gazdasági és a biztonsági érdeke is.

Az Európa jövőjéről május 9-én indított konferenciasorozattal kapcsolatban azt mondta, az online tervezett nemzetközi események mellett több magyarországi minisztérium és intézet számos rendezvénye és szakmai programja kínál majd lehetőséget arra, hogy a magyar emberek is hallathassák a hangjukat.

Magyarország álláspontja változatanul az, hogy Európa jövője erős nemzetállamokra épülő erős szövetségben képzelhető el – tette hozzá Varga Judit.