Május 19-20. között rendezik meg az amerikai republikánus tábor Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciáját Budapesten, a Bálnában.

Hirdetés

Szánthó Miklós elmondta: a CPAC Hungary főszónokának Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel. Sok száz résztvevőt várnak, kiemelt külföldi és hazai előadókkal. Elfogadta a meghívást Spanyolországból Santiago Abascal a jobboldali Vox párt elnöke, valamint Jair Bolsonaro brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is. Jelen lesz még többek között Rick Santorum korábbi republikánus szenátor, elnökjelölt, Václav Klaus korábbi cseh államfő, valamint az osztrák szabadságpárt elnöke, Herbert Kickl. Online kapcsolódik majd be a konferenciára Nigel Farage, illetve Tucker Carlson is.

Az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, az Egyesült Államokban a CPAC-en összegyűlnek az ottani konzervatív jobboldal meghatározó figurái: politikusok, újságírók, akadémikusok, a szellemi szféra képviselői, véleményformálók, influenszerek, hírességek, és együtt fejezik ki azt, milyen erős az amerikai jobboldal.

A CPAC Hungary nemcsak amerikai-magyar rendezvény lesz, hanem nemzetközi, az egész világról várnak döntéshozókat, véleményformálókat, politikusokat: Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Európából, Ázsiából és Ausztráliából is.

Korábban írtuk

A konferencia tematikája az „Isten, haza, család” hármas egységére épül – mondta Szánthó Miklós. Ez a három szó kifejezi azt az értékrendet, amely „átfogó és globális támadás alatt áll napjainkban Nyugaton”.

Hozzátette: a társadalmi igazságosság, a politikai korrektség jegyében megpróbálják lerombolni a civilizáció zsidó-keresztény alapjait, megpróbálják aláásni a nemzet fontosságát, jelentéktelennek próbálják beállítani a nemzeti identitást, és ezen keresztül minden létező jogi, politikai és kulturális eszközzel megpróbálják aláásni a nemzeti szuverenitást, áttolni a döntéshozatalt nemzeti szintről globális nemzetközi térbe. Mint mondta, gyermekeinket és családunkat is meg kell védenünk az egyre jobban terjedő genderideológiával szemben.

Szánthó Miklós kiemelte, a rendezvény rendkívül nagy népszerűsége egyértelműen az április harmadikai, elsöprő választási eredményeknek is köszönhető. Szerinte az itt látottak reményt adhatnak a nyugati országok konzervatív politikusainak, Magyarország feladata pedig a magyar modell sikeres bemutatása.