A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Európában soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet, vége „a boldog békeidőknek”, a terrorizmus bármelyik európai ország életében hétköznapi veszélyt jelent.

Lázár János szokásos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a manchesteri merénylet az Európa elleni terrorcselekmények történetében új fejezetet jelent, mivel korábban gyerekeket nem vettek célba.

A miniszter közölte, Magyarországon nem kell fokozni a terrorkészültséget, de a nagyobb rendezvények nagyobb odafigyelést, biztosítást igényelnek.

Lázár János hangsúlyozta, fontos, hogy a határokat az európai tagállamok képesek legyenek megvédeni. Elképzelhetetlen, megengedhetetlen, hogy ebben a biztonsági helyzetben Európa határain bárki is ellenőrizetlenül lépjen be – tette hozzá.

Elmondta, az európai határokat szigorúbban kell ellenőrizni, sőt bizonyos esetekben helyes, ha a határokat le is zárják.

Lázár János elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a nap folyamán a NATO-csúcson, ahol Európa vezetői találkoznak Donald Trump amerikai elnökkel. Kérdésre hozzátette: nem terveznek négyszemközti találkozót a magyar kormányfő és az amerikai elnök között.

Beszélt arról, hogy a nemzetbiztonsági kabinet elfogadta Magyarország haderő-fejlesztési koncepcióját.

Közölte, az a cél, hogy a következő években a GDP egy százalékáról két százalékra emeljék az ország katonai, védelmi kiadásait. Kifejtette: jelenleg ez 400 milliárd forintot jelent, 2020-as évek elejére – növekvő GDP mellett – a katonai költségvetés meg fogja haladni az 1000 milliárd forintot, 2022-2023-ra 1200 milliárd forint is lehet.

A miniszter azt mondta, a honvédség létszámát növelik és technikai fejlesztéseket hajtanak végre ebből az összegből. Már az idén megkezdődik új katonai képességek erősítése, fejlesztése – jelezte, közölve azt, hogy ez eszközbeszerzést és a korábbi képességek „visszaépítését” is jelenti.

Lázár János úgy összegzett: a NATO arra való, hogyha Európát vagy a szövetségeseket közös veszély fenyegeti, akkor képesek legyenek a szervezet tagjai egymást megvédeni. A magyar honvédségnek emellett képesnek kell lennie megvédeni Magyarországot egy regionális konfliktusban – tette hozzá.

A miniszter közölte: arra számítanak, hogy a következő időszakban jelentősen fokozódik a nyomás Magyarországon, hogy néhány száz vagy ezer menekültet engedjen be. Ugyanakkor, ha egyszer megnyitják a kapukat, akkor beláthatatlan folyamatok indulnak el – vélte Lázár János.

Hangsúlyozta: továbbra is úgy tekintik, hogy a bevándorlás Európa védelmében és helyzetében kockázatot jelentő tényező. A terrorveszély egyik legnagyobb kockázata az európai ellenőrizetlen, korlátok nélküli bevándorlás.

A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy az illegális migráció potenciális kockázatot jelent – közölte.

Lázár János kijelentette: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a határt zárva kell tartani, az odaérkezőket szigorúan ellenőrizni kell, s a szabad mozgást nem szabad megengedni Magyarországon. Tájékoztatása szerint a tranzitzónában jelenleg mintegy 300-an várakoznak, a „Magyarországra nehezedő nyomás érdemben csökkent az elmúlt időszakban”.

MTI