Fotó: Facebook, szerk.
Hirdetés

Több mint húsz előadó, kemény, határozott hang, sőt, vita jellemezte a tanácskozást. Vita, mert ami a kommün kérdését illeti, abban ma sincs egyetértés a történészek körében. Az akkor keletkezett konfliktus ma is tart, állapította meg több előadó. Ujváry Gábor, a Veritas intézetvezetője szerint a történelemtudomány végső célja mindig is az egy és oszthatatlan igazság keresése lehet. Nos, erre az igazságra próbált rábukkanni 1919 kapcsán a kétnaposra bővített monstre tanácskozás.

Csak részleteket tudunk felvillantani… Például azt, amikor a konferencia arra az alapkérdésre szeretett volna válaszolni, hogy miként illeszthető a magyar nemzet históriájának eseménysorába a Tanácsköztársaság. Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója John Lukacsot idézte, aki szerint az őszirózsás forradalom és az azt követő kommün a magyar történelem mélypontja volt. Csunderlik Péter, az ELTE fiatal tanársegédje viszont azt állította, hogy az előző évtized válságai kulmináltak a Tanácsköztársaság létrejöttében, amit így nem egyszeri mélypontnak, hanem az ezt megelőző mélypontok következményének kell tekinteni. Afféle történelmi szükségszerűségnek.

Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója más irányból közelített. Úgy vélte, hogy az őszirózsás forradalom idején elkövetett Tisza-gyilkosság új és korántsem boldog korszakot nyitott a nemzet sorsában. Több előadó is szólt erről, hangsúlyozva, hogy a Tanácsköztársaság volt az a rendszer, amely behozta a hazai belpolitikai eszköztárba a terrort és a totális diktatúrát. Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke csak annyit igazított ezen, hogy a totális terrort Haynau használta először magyar földön, 1848–49 után. Ő százhatvan embert végeztetett ki. Sokáig hasonló nagyságrendűnek tekintette a történelemtudomány a Tanácsköztársaság áldozatainak számát is. De az új kutatások szerint már hatszáz és ezer közötti kivégzettről kell beszélni, derült ki a konferencián.

Miért öltek a kommunisták? Révai József a kommün idején főként a Vörös Újságban publikált, amúgy tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak. Azt írta egy ízben, hogy a fizikai erőszak a rendszer rövid, a szellemi diktatúra pedig hosszú távú fennmaradásának záloga… Ha már terror – fizikai és szellemi –, Révai futott még egy kört Rákosi négyes fogatában, 1944-től 1956-ig.

Helyesen vagy sem, a közvélemény józan része az őszirózsás forradalmat a kommün szálláscsinálójának tekinti. De hát miért kellettek ide azok a rózsák? Hatos Pál az első világháborút övező nélkülözésekre, bizonytalanságokra, a 660 ezer elesett magyar katonára utalt. És azokra a túlélőkre, akik arra jöttek haza, hogy kihűlt a családi tűzhely, nemritkán idegen férfit találtak az ágyukban, és így tovább…

Valami már korábban megkezdődött. Többször is hallani lehetett a konferencián azoknak a szellemi nagyságoknak a névsorát – Bartók, Dohnányi, Móricz, Babits, Kosztolányi, Karinthy, hogy csak a legékesebbeket említsük –, akik szerint eljött az idő, hogy a nemzet meghaladja az úgynevezett régi Magyarországot. Balosok lettek volna? Vagy csak józanok, akik észrevették a magyar elit folyamatos, már Mátyás óta tartó színvonalcsökkenését és annak drámai következményeit? Arról az elitről van szó, amely Fodor Pál szerint teljesen megbénult a forradalmak idején.

Márai Sándorról viszont Hatos Pál úgy fogalmazott, hogy kommunista volt és nemzetellenes, hasonló úton járt Szabó Dezső is, tette hozzá a történész, hisz Szabó arra szólított fel minden magyart, hogy táguljon világpolgárrá! Csakhogy a forradalmak elhozták e szellemi hatalmasságoknak a csalódás keserű poharát is. Mások visszafelé tették meg ezt az utat. A Martinovics-páholyt vezető Jászi Oszkár például eredetileg alkotmányos királyságot szeretett volna, Károlyi Mihály pedig ultranacionalista és királypárti nézeteket vallott Fodor Pál szerint. Az már csak érdekesség, hogy Hatos Pál Tormay Cécile-t is olyan írónőnek nevezte, aki az egyházellenesség és a progresszivitás felől indult konzervatív irányba. Csunderlik Péter nem naplónak, hanem rangfosztó módon csupán horrorregénynek nevezte Tormay Bujdosó könyv című művét. Arcul csapva azt a polgári többséget, amely az őszirózsás forradalom és kommün hiteles leleplezésének tekinti a művet…

Sokat tudunk Kun Béla Vörös Hadseregéről, annak haditetteiről, ezeket leckeszerűen át is vette a konferencia. A laikus közvélemény azt hiszi, hogy ez a hadsereg egyik legfőbb feladatának mégiscsak a haza védelmét tartotta, sokan ezért is álltak a soraiba. Ligeti Dávid, a Veritas kutatója viszont arról beszélt, hogy Kun Béláék nem honvédő, hanem „osztályhadseregnek” tekintették ezt a 48 ezer fős katonai erőt. Így is vezették. A Tanácsköztársaságot mint kommunista államkonstrukciót és azt a földrajzi értelemben vett területet kellett megtartania, amelyen meg tudta valósítani totális hatalmát.

Ligeti Dávid rámutatott, az osztályhadseregnek emellett a belső lázadások elfojtásában is részt kellett vennie. Ezt a feladatot persze a karhatalmi csoportok látták el a leghatékonyabban. Például a Cserny József által vezetett Lenin-fiúk. Cserny egységét 1919 májusában feloszlatták ugyan, de ő ekkor létrehozott egy negyvenfős politikai nyomozó osztályt, amely a Parlamentben ütött tanyát. Vallatások, kínzások, kivégzések következtek a Házban… Becslések szerint nyolcvan embert öltek meg itt. Minderről egy dokumentumfilmet is levetítettek a konferencián, az Ötödik alosztály címmel.

Köztudott, hogy a gazdag bankárcsaládból származó Lukács György a Vörös Hadsereg politikai biztosaként elrendelte hat katona kivégzését Poroszlón, mert állítólag megfutottak… Ezt ő energikus tettnek nevezte, és még később, híres filozófusként is helyénvaló lépésnek tartotta. A német idealisták és bizonyos messianisztikus nézetek hatására indult el a kommunizmus felé. A kommunista etika és a kulturális voluntarizmus érdekelte – amúgy a dicsőséges 133 nap idején a kommunista filozófusokat etikusoknak nevezték –, mondta Gángó Gábor, az MTA BTK Filozófiai Intézetének tudományos tanácsadója. Szerinte Lukács úgy vélte, túl könnyen győzött a forradalom, több áldozatra lett volna szüksége, a kommunisták részéről is. Ezért pártolta a Vörös Hadsereg románok elleni, tiszai hadjáratát is, mert ott áldozatok lesznek! Ha már itt tartunk, nem volt könnyű meghallgatni Hatos Pál provokációt mellőző szavait, amelyek szerint a román hadsereg buktatta meg a Magyar Tanácsköztársaságot…

A kommün az országlakosok teljes tudati átformálására törekedett. Létrehozta a Vallásügyi Likvidáló Hivatalt, amely Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint az átnevelés mellett az egyházak vagyonának „szocializálását” tűzte ki célul. Elsősorban azokat a tárgyakat rekvirálta el tőlük, amelyeket a szertartásokhoz használtak. Csakhogy volt, ahol még a hólapátot is ebbe a kategóriába sorolta a hivatal.

A másik tudatformálási frontról, az oktatás és a kultúra kérdéséről Ujváry Gábor beszélt. A kommün általánossá tette volna az óvoda intézményét, nyolcosztályosra akarta bővíteni az alapoktatást, céljának tekintette a négyéves műhelyiskolák beindítását, és 18 éves korban állapította meg a tankötelesség határát. Ezt akár egy komplett, egységbe fogott oktatási rendszernek is láthatjuk. Csakhogy Vörös Boldizsár, az MTA BTK kutatója kifejtette: már olyan gondolatokat építettek a tananyagba, hogy eltűnnek majd a határok, egyetlen nagy „világüzem” lesz a Föld, és így tovább. Beindult a történelemtanárok átnevelése is, a tervek szerint pedig ki kell emelni a gyerekeket a családjukból, és központi elvek alapján kell felnevelni őket. Ujváry Gábor úgy véli, a kommün az osztályharcok történetére mint afféle műveltségi alapra helyezte volna az általános tudást. A Tanácsköztársaságban szerepet vállaló, de aztán kiábránduló Babits úgy értékelte az egész rendszert, mint amely evangéliumot hirdetett, de apokalipszist hozott.

Turbucz Dávid, az MTA BTK poszt­doktori kutatója korábban már írt egy könyvet Horthy Miklósról. Most azt mondta elődadásában, hogy a kormányzónak semmi baja nem volt az őszirózsás forradalommal. Sőt, szerepet vállalt a kenderesi földosztó bizottságban, egészen 1919 januárjáig. Hívást várt Károlyi Mihálytól. A kommün alatt baja nem esett, az emlékirataiban viszont egészen mást írt ezekről az időkről.

A hallgatóság tagjai suttogva kérdezték egymástól: biztos, hogy Horthyról beszél az előadó?! Turbucz Dávid közben hozzátette, hogy a kormányzó a mérsékelt politikusok helyett inkább Gömbös Gyula radikalizmusára szavazott. Ezáltal pedig egy olyan tömbnek lett a vezére, amely katonai diktatúrát akart, és legitim eszközzé tette a terrort. Csunderlik Péternél már morgás támadt. Ő azt boncolgatta, hogy miként bánt a Tanácsköztársaság emlékével a Horthy-rendszer propagandája. Hozzátette, nem kóklerek vették át a hatalmat 1919 márciusában, mint ahogy a Horthy-propaganda írta, szedett-vedett gyülekezetnek vagy léhűtő, rablógyilkos bandának nevezve a kommün vezetését. A rendszert pedig olcsó cirkusznak. E ponton Csunderlik Péter párhuzamot vont a Horthy-kor cirkuszozása és a mostani fideszes kampány között, amely szintén „cirkuszozik” plakátjain az önkormányzati választások főpolgármesteri kampányában. Nagy vita robbant ki, bekapcsolódott a hallgatóság is.

Hatos Pál mondta még saját felszólalásában, hogy a Tanácsköztárság múlttá válni képtelen történelem. Mások is utaltak erre. Lehetetlen nem észrevenni, hogy a kommün gyökeresen át akarta alakítani a világot. Az úgynevezett „progresszív” eszmék alapján. Gyilkolni nem szabad, de szükséges, vallotta hiteles programjaként. Pusztító erejét és céljait tekintve pedig nem is rokonságban, hanem teljes azonosságban áll napjaink világot átalakító eszméivel. Ujváry Gábor azt mondta, keresni kell az igazságot. Hát ez az igazság!