Kásler Miklós a sajtótájékoztatón közölte: a készítmények között van daganatos betegségekre, vérzékenységre, szívelégtelenségre, Parkinson-kórra, szklerózis multiplexre, ízületi gyulladásos megbetegedésekre és asztmára adható gyógyszer. Egy részükhez a beteg szakorvosi felírás után a patikában juthat hozzá, ezek a készítmények már január 1-je óta elérhetők. A korábban már támogatott, de most új betegségekre, kórházban adható gyógyszerek februártól lesznek hozzáférhetők, míg a teljesen új hatóanyagot tartalmazó készítményeket – a közbeszerzési eljárások lefolytatása után – áprilistól kaphatják az érintettek, kórházi körülmények között – ismertette.

Hirdetés

A szaktárca háttéranyaga szerint 2018-ban négyezer hepatitis-C fertőzésben szenvedő beteg kezelése vált lehetővé a legújabb terápiák bevezetésével. Szintén abban az évben 29 új készítmény került a támogatási rendszerbe. 2019-ben 26 új készítmény kapott tb-támogatást, míg 2020-tól az egy év alatti gyerekeknek adandó K-vitamin kapott kiemelt támogatást, amelynek révén csak a háromszáz forintos dobozdíjat kell megfizetniük a szülőknek.

Kiemelték, hogy 2020-tól minden gyermeket vállalni kívánó párnak térítésmentes a meddőségi kivizsgálás, az ehhez kapcsolódó ellátás, valamint a meddőség kezeléséhez szükséges gyógyszer. 2021-ben pedig megteremtették annak lehetőségét is, hogy a gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA) szenvedők kezelésére alkalmazott Zolgensma készítményt egyedi méltányossági támogatás keretében ingyenesen kapják meg a rászoruló gyerekek.

Korábban írtuk