A helyettes államtitkár megerősítette, hogy a szakminisztérium vezetése elkötelezett az intelligens közlekedési rendszerek területén megkezdett átfogó európai munka folytatásában. A tárca támogat minden olyan nemzetközi kezdeményezést, amely érdemben járulhat hozzá a járművezetők igényeinek megfelelő, az út- és hálózatüzemeltetők tevékenységét segítő magas színvonalú, biztonságos intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások meghonosításához Magyarország útjain.

A járműben elhelyezett eCall rendszer az utasok által kezdeményezett vagy a beépített érzékelők aktiválásával automatikusan történő vészhívást tesz lehetővé. A fedélzeti egység közvetlen hangösszeköttetést létesít az ügyfélszolgálati központtal. Ezzel egy időben elküldi az esettel kapcsolatos, minimálisan előírt adatokat (pl. időpont, helyszín, gépjármű azonosítója stb.) a hívást fogadó üzemeltető számára.

Az Európai Bizottság megbízásából, magyar szakértők közreműködésével készült átfogó hatástanulmány az eCall hazai alkalmazásának várható eredményeit is értékelte. Az elkészült részletes elemzések alapján a bevezetéssel a közlekedési balesetekben elhunytak száma mintegy 2-2,5 százalékkal csökkenthető, tehát évente mintegy 20-25 áldozat menthető meg Magyarországon. A mentési idő a rendszernek köszönhetően 10-15 perccel rövidülhet. Az eCall hasznosan kapcsolódhat össze a 112-es egységes európai segélyhívó szolgáltatásaival.

A következő évtizedekre szóló uniós közlekedéspolitikai törekvések kiemelt célja, hogy 2050-re Európa közel kerüljön a halálos áldozatoktól mentes közúti közlekedéshez. Schváb Zoltán emlékeztetett arra, hogy a 4. Európai Közlekedésbiztonsági Cselekvési Program és a magyar Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram közös törekvésként határozza meg a közúti balesetek halálos áldozatai számának 50 százalékos csökkentését 2020-ig. Utóbbi három éves intézkedési tervének részeként indult útjára a közlekedésbiztonság erősítéséért dolgozó magyarországi szervezetek tevékenységét főként a közlekedésre nevelés, a járművezető képzés-vizsgáztatás és a szemléletformálás területén összehangoló Élet Úton program.

Az utóbbi években az intelligens közlekedési rendszerek és szolgáltatások (ITS: Intelligens Transport Systems and Services) fejlesztése és használata látványos fejlődésnek indult az Európai Unió országaiban. E rendszerek segítségével a forgalom lefolyása egyenletesebbé válik, a kapacitás nő, csökkennek a torlódások, javul a közlekedésbiztonság, és mérséklődik a közlekedés környezeti terhelése.