A tojás világnapját 1996 óta ünneplik október második péntekén. Az IEC (International Egg Commission) bécsi kongresszusán határozták el a világnap létrehozását annak érdekében, hogy a tojás jótékony hatásairól széles körben terjesszék az ismereteket.

Hirdetés

Molnár Györgyi, a szövetség titkára kedden az MTI-vel közölte, hogy az előrejelzések szerint a belföldön regisztrált termelésből az idén is 1,1-1,2 milliárd darab tojásra lehet számítani. A nagyüzemi tojástermelés az első fél évben 540 millió darabra csökkent a tavalyi év első hat hónapjában regisztrált 580 millió darabról – tette hozzá.

A tojástermelésből származó árbevétel tavaly 23,12 milliárd forintra mérséklődött – közölte a titkár. A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele már 2018-ban is csökkent, akkor 14 százalékkal, 24,8 milliárd forintra.

Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása nem nagyon változott, évi 2,3 milliárd darab körül alakul.

Korábban írtuk

A belföldi igény mintegy 50 százalékát az üzemi tojástermelés, 28 százalékát a háztáji teljesíti, 21-22 százalékát pedig az import elégíti ki. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió darab tojás származik, az import 480-520 millió darab körül mozog évente – fűzte hozzá.