„Evidencia” a kapcsolat az iszlám radikalizmusa, illetve a tömeges bevándorlást kihasználó radikális iszlám szervezetek, vagyis a terrorizmus között – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata, archív

Fotó: Demokrata, archív

A szakértő szerint további biztonsági kockázatot jelent, hogy a korábbi években jelentős számban érkeztek Boszniába – szaúdi finanszírozással – iszlám radikálisok, akik a balkáni országból majdnem szabadon utazhatnak az Európai Unió területére.

Ők olyan hegyi falvakban élnek, ahová még a bosnyák rendőrök se mernek bemenni – tette hozzá.

Horváth József úgy vélekedett: amíg az észak-afrikai és a szubszaharai térségben nem stabilizálják az államokat, amíg nem szorítják vissza a régióban a szervezett bűnözést, a korrupciót és az iszlám radikalizmust, addig nem apad el az Európai Unió felé tartó emberáradat.