Hirdetés

A tárcavezető bangladesi kollégáját, A. K. Abdul Moment fogadta délelőtt Budapesten, majd a közös sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a találkozó legfontosabb kérdése a nukleáris együttműködés volt.

Kiemelte, hogy Bangladesben is új atomerőmű épül, ráadásul ugyanaz a kivitelező ugyanolyan típusú reaktorokat telepít ugyanabban a pénzügyi konstrukcióban, mint a paksi bővítés esetében.

„A paksi építkezés a jelenleg zajló legnagyobb volumenű és legfontosabb beruházás Magyarországon, ezért fontos, hogy a nemzetközi nukleáris ipari együttműködésünket fejlesszük” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy nukleáris képzési megállapodást írtak alá, amelynek keretében a bangladesi hallgatók számára elérhető évi száznegyven magyarországi felsőoktatási ösztöndíjas hely közül kezdetben harmincat a leendő nukleáris szakemberek számára fognak fenntartani.

Korábban írtuk

„Magyarországon rendelkezésre állnak azok az oktatási és képzési kapacitások, amelyek nyomán képesek vagyunk arra, hogy nagy számban képezzünk leendő bangladesi nukleáris mérnököket és szakembereket” – húzta alá.

Tájékoztatása szerint az együttműködés másik pillérét az atomerőmű építésével kapcsolatos tudás és tapasztalatok átadása jelenti, amelynek nyomán felgyorsítható lehet a paksi beruházás megvalósítása. Mint mondta, Bangladesben 2023-ban működésbe lép az első, 2024-ben pedig a második reaktorblokk, és rendkívül fontos lehet az építési és üzemeltetési tapasztalatok átadása.

„Nekünk is 2030-ra be kell fejezni az építkezést, hiszen biztonságban akarjuk tudni hosszú távra az energiaellátásunkat, és ehhez a saját nukleáris kapacitás növelése a legjobb és leghatékonyabb eszköz” – fogalmazott.

A miniszter végezetül rámutatott, hogy a kétoldalú kapcsolatok minél hatékonyabb fejlesztéséhez személyes jelenlétre van szükség, ezért a kormány konzuli képviseletet nyitott Dakkában, amely éppen most kezdte meg teljes spektrumú működését.

Mint közölte, ezt a dinamikusan bővülő kereskedelmi együttműködés is indokolja, miután tavaly 40 százalékkal nőtt a magyar-bangladesi kereskedelem volumene, a magyar élelmiszer- és gyógyszeripari, vízügyi technológiák pedig továbbra is rendkívül keresettek a dél-ázsiai országban.

A. K. Abdul Momen a két ország kapcsolatát méltatta, s arra is kitért, hogy a politikai stabilitás nagyban segítette a gazdasági fejlődést mind Bangladesben, mind Magyarországon. Illetve köszönetet mondott a koronavírus elleni vakcinák adományozásáért a budapesti kormánynak.