Katrein Ferenc, a kémelhárítás egykori műveleti igazgatója lerántotta a leplet a magyar titkos­szolgálatok működéséről az Indexnek adott interjújában. Szavai szerint itt mindenki bűnös és hitszegő, a szolgálatok éppúgy, mint a kormány, amelynek a hírszerzők és elhárítók dolgoznak. Senki sem csinál mást, csak az ajtót nyitogatja az orosz kémeknek. Így állunk, érzékelteti Katrein Ferenc. De valóban így állunk-e? Földi Lászlót, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatóját kérdeztük.

– Újságírói szemmel nézve túl hosszú a Katrein-interjú, tele zavaros részletekkel. Hogy látja ezt a cikket?

– Ez nem interjú, ez egy befolyásolási művelet. Miután ott látjuk az Index tulajdonosi körében Simicska Lajost is, sőt a háttérben George Sorost, világos, hogy az interjúval a kormányt akarták lejáratni, s olyan gondolatokat szerettek volna az emberek fejébe ültetni, mint például az ország oroszoktól való függését, valamint az orosz politika Európa-ellenességét, agresszivitását és alattomosságát, amit azzal akartak alátámasztani a cikkben, hogy Moszkva idézte elő a migránsválságot. Olyan vádakat dobattak be a köztudatba Katrein Ferenccel, amelyek a Fidesz szavazóit is összezavarhatják.


– Jól számítottak?

– A cikk bombaként hatott, minden médium átvette, illetve foglalkozott vele. Katrein vádjai eljutottak a jobboldali olvasókhoz, még azokhoz is, akik egyébként sohasem kattintanak rá az Indexre. Mindenki ezzel foglalkozik még most is, például mi, a titkosszolgálati szakértők, de a politikusok is. Egy ilyen műveletet úgy kell felépíteni, hogy legyen annak bizonyos valóságtartalma, és hiteles embernek tűnjék a nyilatkozó. Az orosz titkosszolgálat valóban dolgozik Magyarországon, Katrein pedig az elhárítás műveleti igazgatója volt. Erre a vázra tapasztották fel aztán a céljaiknak megfelelő, manipulált információkat.


– Jól csinálták?

– Gányolt munka volt. Óriási öngóllal. Tegyük fel, hogy tényleg az oroszok küldték rá a migránsokat Európára. Tudjuk viszont, hogy önkéntesekkel, útmutató könyvecskékkel, térképekkel és pénzzel is támogatják a Soros-alapítványok az útra kelt migránsok tömegét. Ezek szerint tehát Soros György az oroszoknak dolgozik? A Katrein-akciót nem a CIA szervezte. Ekkora marhaságot az amerikaiak nem csinálnak. Pénzembereket, újságírókat, emberjogi aktivistákat sejtek a háttérben.


– Azt is mondta, hogy a politikusok voltak azok, akik nem engedték cselekedni.

– A politika csak az igényeit, vagyis a titkosszolgálati munka fő irányát tudja meghatározni, és a realizálásokba szól bele adott esetben. Egyébként egy titkosszolgálati embert nem lehet leállítani. Ő megy előre, gyűjti az információkat, teszi a dolgát. A realizálásoknál, vagyis az ügynökök leleplezésénél mondhat annyit a politika, hogy hagyjunk most békén valakit, ne bonyolódjunk nemzetközi konfliktusokba. Rendben, az illető tartótisztjét, aki rendszerint valamelyik budapesti követség diplomatája, békén hagyjuk, nem utasíttatjuk ki, de az ügynököt megkeressük. Figyelmeztetjük, hogy mindent tudunk róla, hagyja abba, amit csinál. De lehetünk keményebbek is. Például ha politikus, akkor lemondatjuk… Tudja, mire figyeltem fel? Arra, hogy az interjú nemcsak az Orbán-kormányt keveri bele a történetbe, de az MSZP-t is az oroszokhoz kapcsolja Galambos Lajos személyén és a Galambos-ügyön keresztül. Ugye, ő volt az NBH egykori vezetője. Az interjú az objektivitás érzetét igyekszik kelteni ezzel, pontosabban azt, hogy a mai magyar politikai elit alkalmatlan az ország vezetésére. Jobb és bal egyaránt, úgy, ahogy van. Váltsunk tehát, lépjünk előre, haladjuk meg a múltat, amihez persze új, romlatlan erőkre van szükség…


– Például a Momentumra?

– Talán éppen erről akarja meggyőzni az embereket Soros György az Indexen keresztül. Egyébként gyakran kiviteti az újságíróit Amerikába, egy kis továbbképzésre.


– Épp az ilyen amerikás kirándulásokról írt Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című kötetében…

– Ez ismert dolog. Világos, hogy az Orbán-kormány és a kormányfő lejáratása mellett a kialakult orosz–magyar kapcsolatoknak is ártani akart az interjú. Hagyjuk is, hogy hány orosz kém ténykedik Magyarországon. Ostobaság lett volna Moszkvától, ha nem telepít ide, egy NATO-tagországba kémeket. Elvégre, úgymond, ellenségek vagyunk. De a baráti államok szolgálatai is dolgoznak nálunk, gyűjtik az információkat, befolyásolási akciókat szerveznek.


– Baráti? Az amerikaiak lehallgatták Merkelt, aztán kiderült, hogy a német szolgálat sem tétlenkedett Washingtonban, az Izrael és az USA közötti kémbotrányok pedig bejárták a világsajtót…

– Ott voltam azokon a tárgyalásokon, amelyeket a rendszerváltás után folytattunk az immár baráti szolgálatokkal. Arról természetesen senki sem akart lemondani, hogy információkat gyűjtsön és tájékoztassa saját kormányát a szövetségi rendszeren belül történő dolgokról. Abban állapodtunk meg, hogy egyet nem teszünk: nem szervezünk be ügynököket a baráti országokban.


– Áll ez az egyezség?

– Amíg ott voltam, állt. A többiek viszont nem voltak ennyire elegánsak. A beszervezésnek egyébként különböző technikái vannak. Nemcsak az, hogy leteszem a tízezer dollárt és mutatom, hol írja alá a titkos papírt az ember. Vannak, akik berohangálnak az amerikai vagy bármelyik nagykövetségre Budapesten, akár az oroszra is. Pletykálnak, panaszkodnak, híreket visznek, információkat adnak. Nem írtak alá semmit, nem is kapnak semmit. De sokkal nagyobb kárt okoznak ezzel, mintha tudatos ügynöki munkát vállaltak volna. Azt gondolják, hogy barátoknál járnak, beszélgetnek egy jót, miközben önkéntelenül is feltérképezik a magyar belpolitikai életet, annak minden érzékeny háttérelemével együtt.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata


– Ön olyan pozícióban volt, hogy láthatta, kik járnak be…

– A magyar politikai elit túlnyomó része bejárt, jobbról és balról egyaránt. Emberi dolgokról van szó, érezni akarták egy nagyhatalom barátságát, hogy meghallgatják őket, és ezzel saját szemükben is többnek, fajsúlyosabbnak látszanak, építgetni akarták egy kicsit a karrierjüket. Ennyi az egész, gondolták ők.


– Azért az megdöbbentő, ha George Soros már eléri a titkosszolgálatokat is.

– Ez nem zárható ki, de mégsem így működik a dolog. A globalista hatalmi elit mindenütt az általa kiválasztott politikusokat igyekezett a hatalom csúcsaira ültetni. Például egy Merkelt, egy Obamát és folytathatnám. A globalista elit rajtuk keresztül irányítja a titkosszolgálatokat, mert ez így törvényesnek látszik. Ez komoly feszültségeket és meghasonlásokat okoz a nyugati szolgálatokon belül. Nem hülyék dolgoznak ott, ismerik a valóságot, de a politika nem engedi tovább őket bizonyos pontokon.


– De ha a magyarok ellen dolgoznak, akkor valahogy senki sem húzza be a féket.

– Ezt másként látom. Amit hét éve művelnek velünk szemben, ide értve a CIA akcióit is, az csupán marginális jelenség. Bennünket az NGO-kon, a civil szervezetek zászlója alatt betelepített és kiképzett csoportokon keresztül támadnak. Nyitnak egy irodát a környezet, az emberi jogok vagy a demokrácia védelmére, és a kevés, valóban beavatott vezető elhiteti a munkatársakkal, önkéntesekkel, hogy valamilyen jó és szent cél érdekében tevékenykednek. Ezt látni a migráció kapcsán is.


– Sok a félrevezethető ember?

– Sok, még a barátaim között is. Nehezen értik meg, hogy nem azért akarja lecserélni egy politikai párt vagy csoport Orbán Viktort, hogy majd jobb állapotokat teremtsen az országban. Azért kell nekik a hatalom, hogy érvényesíthessék a saját érdekeiket, illetve azokét az idegen erőkét, akik mögöttük állnak. Erre épül a liberális világrend, és ezt törte meg nálunk Orbán Viktor, Amerikában pedig Donald Trump. Egyébként Trumpot is ugyanaz az erő, az amerikai hadiipar támogatja, mint az előző elnököket. Csakhogy ez a lobbi érzékelte a kudarcokat, és most másképpen akarja folytatni. Nem úgy, hogy mindenütt háborút visel, és csupán romokat hagy maga után. Trump nem akar háborúzni, nem használni akarja a fegyvereket, hanem eladni. Mit is üzent legutóbb a NATO tagállamainak? Azt, hogy nincsenek rendesen felszerelve. De Amerika majd felszereli őket. Az ilyen üzletekhez viszont önálló, döntésre képes nemzetek kellenek.


– Ha már itt tartunk, Katrein Ferenc utalt az ön elméletére mint nyilvánvaló tévedésre, mert szerinte nincs itt semmiféle háború, nyugodtak az utcák.

– Pechje volt, mert két-három napon belül beütött a londoni merénylet. Ez persze nem olyan háború, mint a hetvenöt évvel ezelőtti. Akkor, ha berepültek Budapest felé a szövetséges bombázók, megszólaltak a szirénák, mindenki futott az óvóhelyre, majd feljött onnan fél óra múlva, amikor lefújták a riadót, és folytatta a normális életét. Londonban, a Westminsternél azonban nem szólalt meg semmiféle sziréna, váratlanul és alattomosan csapott le az ellenség, konkrétan egy iszlám katona, mert ők katonák, nem terroristák. Értsük meg végre!


– Szinte mindig kiderül, hogy a szolgálatok már addig is sok adattal rendelkeztek egy-egy merénylőről. Csakhogy nem lehetett kiemelni őket, mert a bíróságok nem fogadták el az operatív módon gyűjtött információkat. Meddig marad ez így?

– Békében fontos az ártatlanság vélelme. De most nincs béke. Negyvenmillió muszlim él Európában, és egyre inkább radikalizálódik. Ehhez, vagyis a háborús helyzethez kellene igazítani a törvényeket is. Az Iszlám Állam egyre több katonát fog átküldeni a földrészre, mert vészesen szűkül a területe az arab térségben.


– Kiirtani az Iszlám Államot, likvidálni a vezetőit, ez hangzott el nemrég egy washingtoni nemzetközi konferencián. A politikusok nem szoktak így beszélni. Mi történt?

– Békében tényleg nem beszélnek így. Ez már a háború hangja. De még mindig furcsa, hogy a NATO Oroszország ellen védekezik, vagyis egy olyan állam ellen, amelyik nem támadta meg. Aki viszont folyamatosan támadja, az ellen nem tesz semmit. Ráadásul Törökország tagja a NATO-nak, ennek ellenére azzal fenyegetőzik, hogy ránk engedi a migránsok tömegét. Ha így folyatja, ki kell tessékelni a szövetségből. De erről senki sem beszél. Az a helyzet, hogy képtelenség Európa védelmét tovább fokozni a béke szabályaival. Nemcsak azt kell kiiktatni, aki vét, de azt is, aki véteni készül Európa ellen. És itt nem csupán az embercsempészekre vagy a dzsihádistákra gondolok. Hanem azokra a politikusokra is, akik gyengítették Európa védelmét.


– Azt mondta egy nyilatkozatában, hogy Katrein Ferenc hazaárulást követett el az interjúval. Súlyos vád.

– Meg kell nézni alaposabban a törvényeket, mert nincs kizárva, hogy ez tényleg hazaárulás volt. Szerintem sértett ember, vissza akart vágni annak a szolgálatnak és annak a rezsimnek, amelyik elbocsátotta. Most Ausztriában él. Nyilván sörözgetett a barátaival, mesélgetett ezt-azt, érdekes figurának akart látszani. És elindult az információ… Vannak körök, akik pont ezeket az embereket és ezeket a történeteket keresik. Összeállt egy rögtönzött csapat, és felépítették az akciót.


– Mennyi pénzt kaphatott?

– Nincsenek szabott árak, de biztos vagyok benne, hogy bőkezűen megjutalmazták. És ha ideges lett, vagy megtorpant, akkor biztosították róla, hogy egy demokratikusabb, igazságosabb Magyarországért nyilatkozott.


– Mikor mondjuk ki, hogy mi történik valójában, és hogy Soros is csak egy kifutófiú?

– Ez nem a mi játékunk. Ezt kérdést Amerikában kell a helyére tenni. Meglátjuk, mire képes és meddig bírja Donald Trump. Új veszély, hogy Európa kettészakad, és felépül az új vasfüggöny, körülbelül ott, ahol azelőtt is volt. És ha ez így lesz, meg kell kérdezni majd magunktól, kire is támaszkodhatunk a jövőben. Sajnos onnantól kezdve más lehetőségünk nem lesz, csak Moszkva.

Sinkovics Ferenc