A kivágott erdőségek pótlására és a környezettudatosság előmozdításáért, felajánlások útján szerzett támogatásból ezer kocsánytalan tölgyfacsemetét ültetett a Land Art Egyesület Székelyföldön, a Hargita megyei Székelyderzsen – közölte Katona László, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatóságának csoportvezetője, az egyesület ötletgazdája.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció, készítette: nulunukas

Fotó: shutterstock.com, illusztráció, készítette: nulunukas

A friss telepítés az egyesület első faültetése – mondta el az MTI-nek kedden Brüsszelben Katona László.

A kezdeményezés bárki számára lehetővé teszi, hogy 1 euróért 1 négyzetméter területet erdősítsen. Az összegből beszerzik a csemetéket és el is ültetik a saját, egyelőre másfél hektáros, de hamarosan várhatóan akár húszhektáros területen – közölte.

Tájékoztatása szerint az elültetett csemeték helyét GPS-koordinátákkal határozzák meg, amelyeket elküldenek az adományozónak. A fa-, illetve erdőtulajdonosok személyesen, valamint az egyesület honlapról értesülhetnek az erdő állapotáról.

A Land Art Egyesület megpróbálja utánozni a helyi erdők faösszetételét. A területen őshonos, hosszú életű, lombhullató fafajokat, kocsánytalan tölgyet (Quercus petraea), kislevelű hársfát (Tilia cordata), valamint hegyi juharfát (Acer pseudoplatanus) ajánl ültetésre, hogy olyan új erdők jöjjenek létre, amelyek amellett, hogy több tonna széndioxidot nyelnek el és több tonna oxigént termelnek, méhlegelőként, táplálékforrásként és fészkelő-, illetve búvóhelyként szolgálnak számos vadállatnak – mondta Katona László.