Fotó: Vermes Tibor/Demokrata (illusztráció)
Hirdetés

Tudatták: márciusban jótékonysági céllal hirdetményt írtak ki, amelyre sok adomány és felajánlás érkezett. Az adományra 3500 egészségügyi szakdolgozó pályázott, akik közül a kamara országos elnöksége objektív értékelési szempontok alapján – a területi szervezetek létszámarányait is figyelembe véve – választotta ki a győzteseket – írták.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyar Telekom, a Samsung Magyarország és a MESZK együttműködésében megvalósuló támogatás keretében ezer győztes több mint százmillió forint értékben kapott táblagépet, valamint egy meghatározott, aktuálisan ingyenesen elérhető adatmennyiséget tartalmazó SIM csomagot.

Az adomány célja, hogy a szakdolgozók gyermekei minél több eséllyel vehessenek részt a távoktatásban – tették hozzá.

Korábban írtuk

Ismertették: a győztes pályázók többsége (588 ember) az ápolás különböző területén – például felnőtt, gyermek, intenzív – és az otthoni szakellátásban dolgozik. 144 nyertes a mentésügyben és sürgősségi ellátásban tevékenykedik. 268-an pedig a kamara további tizenegy szakmai tagozatából pályáztak sikeresen.

A tableteket a kamarai területi, helyi szervezeteiben péntekig lehet átvenni.