Hirdetés

Bedros J. Róbert elmondta, hogy a szuper jelzőt nem ők, hanem a köznyelv aggatta rá a Dél-budai Centrumkórházra, nem véletlenül. „Ha megnézzük, miről szól ez a beruházás, még visszafogottnak is nevezhetjük ezt a jelzőt, hiszen egy méreteit, technológiáját, felszereltségét és ellátási területét tekintve is valódi szuperkórházat építünk – nemcsak hazai, de világviszonylatban is.”

Valóban nagy felelősség a szuperkórház elnevezés, de amit megvalósítunk, az egyértelműen méltó erre a kifejezésre. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem VIP-kórházat építünk. A szolgáltatások valamennyi közellátásra jogosult beteg számára elérhetőek lesznek – tette hozzá.

223 ezer négyzetméternyi alapterület, 1200 ágy, 1,2 millió ellátandó beteg, 3870 fős személyzet, 35 műtő, 7 CT, 3 MRI készülék – sorolta a számokat a miniszterelnöki megbízott.

A DBC-ben nagy hangsúlyt fektetnek a digitalizációra is: „a világ legmodernebb kórházaiban alkalmazott megoldásokat használjuk majd. Például a digitális monitoringnak köszönhetően kiiktatható lesz a gyógyszertévesztés, intelligens robotokkal oldjuk meg az ételszállítást, a gyógyszerek szétosztását vagy éppen a mosodalogisztikát. Szintén digitálisan lesznek nyomon követhetők a leletek, a betegek gyógyszerelése és állapota is, így papírmentessé válhat az intézmény” – mondta Bedros J. Róbert.

A teljes interjú a Magyar Hírlap oldalán olvasható.

Korábban írtuk