Az Index összesítéséből kiderül: összesen kétmilliárd-hatszázötvenmillió forintot fordított jótékonyságra Mészáros Lőrinc és cégcsoportja. Hogy milyen ügyekben nyújtottak anyagi segítséget, arról keretes írásunkban olvashatnak.

Hirdetés
Fotó: Mészáros Csoport

Természetesen tisztában vagyok az engem ért támadások valódi céljával

– Egy óriási vállalatcsoportot működtetünk, csaknem harmincezer alkalmazottal a gazdaság szinte minden szegmensében, vagyis a magánszférában mi vagyunk a legnagyobb foglalkoztatók – hangsúlyozta az Indexnek adott interjúban Mészáros Lőrinc annak kapcsán, hogy A 100 leggazdagabb magyar listájának az élére került. Az üzletember elmondta, hogy aki egy kicsit is járatos az üzleti életben, az tudja, ezek vagyonbecslések, nem készpénzállományról van szó. Megjegyezte: a cégei valódi értékét pedig nem elsősorban pénzben, hanem értékteremtő képességben méri.

Mészáros Lőrinc arról is beszélt az Indexnek, hogy a személyét ért támadások mögött azt látja, sokaknak nem tetszik az elkötelezett jobboldali kiállása, és a baloldal a Mészáros Csoporton és más jobboldalhoz kötődő gazdasági szereplőkön keresztül támadja a kormányt.

Arra a kérdésre, hogy miért vélekednek egyesek negatívan a cégbirodalmáról, Mészáros Lőrinc elmondta: Magyarországon vannak politikai erők, amelyek a multinacionális tőke érdekeinek érvényesítésében érdekeltek, a balliberális kormányok idején pedig a külföldi tulajdonban lévő vállalatokat „hozták helyzetbe”. Ebből a helyzetből kellett felállni 2010-től, felvenni a versenyt a külföldi cégekkel.

A kritikák kapcsán Mészáros Lőrinc kiemelte, hogy a jellemzően nyílt közbeszerzési eljárásokon elnyert pénzekre fogják rá a baloldali megmondóemberek, hogy ez közpénz felhasználásából származik, azonban a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy tavaly a cégcsoport részesedése hazai építőiparban felhasznált források tekintetében alig hét százalék volt.

– Erre még kis túlzással sem lehet azt mondani, hogy Mészáros mindent visz – hangsúlyozta.

Fekete-Győr András azon javaslata, hogy egy felcsúti per keretében kell felelősségre vonni a jobboldalhoz köthető üzleti köröket, a magyar történelem egy sötét korszakára emlékeztetik Mészáros Lőrincet, aki sajnálatosnak tartja, hogy egy fiatal politikai generációnak három évtizeddel a szabadság újbóli elnyerését követően ez lebeg a szeme előtt.

– Természetesen tisztában vagyok az engem ért támadások valódi céljával, csak itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ilyen típusú fenyegetésekkel azt a közösséget is támadják, amelyet mi úgy hívunk, Mészáros Csoport.

Mint említettem, csaknem harmincezer dolgozó tagja ennek a közösségnek, ennyi családnak nyújtunk tisztes megélhetést, munkán alapuló biztonságot – jegyezte meg Mészáros Lőrinc.

Arra a kérdésre, hogy mire számít a 2022-es országgyűlési választáson, Mészáros Lőrinc elmondta, hogy amióta visszavonult a közélettől, azóta politikai kérdésekkel nem foglalkozik, de köztudottak a politikai nézetei, mint ahogyan az is, szurkol, hogy a jelenlegi nemzetépítő politikai közösség folytathassa a munkát.


Jótékony üzletember

– 2019 őszén még a koronavírus járvány kitörése előtt talán nem volt olyan ember, aki ne hallott volna Györök Zentéről, és a bűvös 700 millió forintról, amiért a szülei gyűjtést indítottak. Maga az anyuka osztotta meg a hírt, hogy Mészáros Lőrinc is támogatta a kisfiú gyógykezelését 100 millió forinttal. Zente után újabb SMA-s kisfiúnak indítottak gyűjtést. Az Enyingen élő másfél éves Leventénél félévesen diagnosztizáltak gerincvelő-izomsorvadást. Mészáros Lőrinc 120 millió forintot adott a családnak, emellett más nagyvállalkozókat is megkeresett, hogy adakozzanak, ennek eredményeként további 200 millió forint gyűlt össze.

– Az MKB Bank Nyrt. 2020. áprilisában 1 milliárd forintot adományozott az időskorúak tájékoztatásával és védelmével kapcsolatos kormányzati intézkedések elősegítésére.

– A járvány miatt az anyagi ellehetetlenülés szélére sodródott Hársfalevél Ápolási Intézet és Nyugdíjas Ház működési költségeire 25 millió forintot utalt át a Fejér B.Á.L. Zrt.

– A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti koraszülött intenzív osztálya fogadja az egészséges babák mellett a fertőzésgyanús vagy igazoltan covidos édesanyák koraszülöttjeit is. Ellátásukra egy új szállító-inkubátort adományozott a Mészáros Csoport 8 millió forint értékben.

– A cégcsoport 50 millió forintot adományozott a GYERMEKKOR Gyermekgyógyítás Korszerűsítéséért Alapítványon keresztül a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet számára egy új és korszerű Élettani Laboratórium létesítésére.

– A járványügyi feladatok megoldásához a Balatontourist mobilházakat bocsátott a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet rendelkezésére.

– 2020 novemberében a Mészáros Építőipari Holding Zrt. 50 millió forint értékű támogatást nyújtott az Új Szent János Kórház Dr. Palich-Szántó Olga Alapítványa részére.

– 2020 novemberében izomsorvadásban szenvedő gyermekek fejlesztését elősegítő orvostechnikai eszközt (prodrobot) adományozott a Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályának a Mészáros Csoport. Az érintett családoknak eddig jelentős anyagi megterheléssel járó kezelést ezentúl térítésmentesen biztosítja a kórház a 37 millió forintos adománynak köszönhetően.

– A Csontvelő-Transzplantáció Alapítvány a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben csontvelő-transzplantáción átesett gyermekeket és családjukat támogatja oly módon, hogy hozzájárul az otthoni steril szoba kialakításához, a speciális gyógyszerek és különleges étrend költségeihez. A Mészáros Csoport által biztosított 5 millió forint a megváltozott életkörülmények miatt bajba jutott családoknak segít.

– A V-Híd Zrt. 10 millió forinttal támogatta a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán működő Aritmia Kutatás-Gyógyítás Alapítványt.

– A vállalat mintegy 8 millió forintos informatikai fejlesztéssel segítette, hogy országos szinten elérhetővé váljanak a gyermekorvosok és védőnők számára a gyermekek aktuális fejlettségének, növekedésének meghatározásához szükséges adatok, amelyek hozzájárulnak az egyes terápiás beavatkozások eredményességéhez.

– A PMA Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat speciális mentőautójának beszerzését 25 millió forinttal támogatta a cégcsoporthoz tartozó Takarékbank.

– A Rejtett Kincsek Down Egyesület 10 millió forint támogatásban részesült, amellyel 300 fogyatékossággal élő gyermek jövőbeni ellátását biztosítja az R-Kord Kft.

– 2021 márciusában a Mészáros Csoport 10 millió forinttal támogatta Kosztyú Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítványt. Az összegből rákban szenvedő gyermekeknek alakítanak ki rekreációs pihenőházat.

200 millió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően 574 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsalád nyaralhatott 2020 július közepétől szeptember közepéig. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels szállodáiban, Zalakaroson, Gyulán, illetve a Balaton partján. 2021-ben ismét 200 millió forinttal támogatja a Mészáros Csoport a rászoruló egyszülős és nagycsaládok üdültetését.

– 1000 egészségügyi dolgozó díjmentesen foglalhatott két főre szóló két éjszakás csomagot félpanziós ellátással a Hunguest Hotels kijelölt szállodáiban. A szállodalánc és a Mészáros Csoport 70 millió forint értékű felajánlással ezzel a fejezte ki köszönetét az egészségügyi ellátásban dolgozók koronavírus-járvány ideje alatt tanúsított heroikus munkájáért. Ezen felül valamennyi egészségügyi dolgozó 25 százalékos kedvezménnyel üdülhet idén a Hunguest szállodáiban, ennek értéke előre nem becsülhető.

50 millió forint értékben, több mint 70 tonnányi tartós élelmiszert ajánlott fel a Mészáros Csoport a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került rászorulóknak. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb magán élelmiszeradomány.

– Az M1 Flotta jóvoltából egy-egy gépjárművel segítette mintegy 10 millió forint értékben Mészáros Lőrinc Biatorbágy-Herceghalom illetve Felcsút polgárőreinek munkáját, a koronavírusjárvány alatt.

– A Bicskei Önkéntes Tűzoltóság 200 milliós szerkocsi megvásárlásához gyűjtött pénzadományokat, amelyből 100 millió forintot Mészáros Lőrinc adományozott.

– A Mészáros Csoport kezdeményezésére 23 magyar építőipari vállalat fogott össze, hogy 120 teljesen felszerelt, bútorozott lakókonténerrel segítsék a horvátországi földrengés károsultjait. Az adomány összesen több mint 360 millió forint értékű volt. Ezen kívül a Mészáros Csoport 25 millió forint értékben több mint 46 tonnányi élelmiszert juttatott a horvátországi földrengés károsultjainak.

– A Mészáros Alapítványon keresztül 2016 óta csaknem 800 diák kapott ösztöndíjat több mint 362 millió forint értékben.

– A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány minden évben 90-110 millió forint körüli összeggel támogatja a térség fiataljainak otthonteremtését.

– A covid-árvák megsegítésére a Mészáros Csoport cégei 50 millió forintot, Mészáros Lőrinc magánvagyonából pedig további 10 milliót utalt át a Regőczi István Alapítványnak.

Korábban írtuk