Hirdetés

Négy éve április 8-án tartottak a parlamenti választásokat Magyarországon. Akkor a részvételi arány rendkívül magas, csaknem 70 százalékos volt. Ennél többen a rendszerváltás óta csak 2002-ben mentek el szavazni.

Idén április 3-án lesz az országgyűlési választás. A köztársasági elnök ezzel a lehető legkorábbi időpontot jelölte ki. Áder János azt írta:

„Magyarország 32 évvel ezelőtt független, demokratikus ország lett. Így a választójoggal rendelkező magyarok ismét szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését.”

Ugyancsak április 3-án lesz a gyermekvédelmi népszavazás is. A szabályok korábban nem engedték, hogy egy napon tartsák a parlamenti választásokat egy népszavazással. A törvényt a Párbeszédes Szabó Tímea javaslatára módosította tavaly az Országgyűlés.

8,2 millióan szavazhatnak majd, közülük több százezer fiatal most voksolhat először, ők a legutóbbi választások óta töltötték be 18. életévüket. Február 11-ig minden választópolgárt értesítenek a névjegyzékbe való felvételről. Aki nem kapja meg a Nemzeti Választási Iroda levelét, az a helyi jegyzőnél kérheti.

Korábban írtuk