Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Hirdetés

Müller Cecília úgy fogalmazott, mindenki akkor jár el helyesen, ha magát, illetve a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti és ennek megfelelően tartja a kapcsolatot másokkal.

Kiemelte, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyi rendszerre nehezedő extrém terhelést.

Egész Európa küzd a járvány megfékezésével, terjedésének lassításával, Magyarországon is napról napra több a pozitív eset – mondta.

A tisztifőorvos emlékeztetett, azért vezettek be szigorú korlátozó intézkedéseket, hogy egyre kevesebb találkozás történjen az emberek között. Erre azért is szükség volt, mert szinte nincs már olyan család, amelynek környezetében nem regisztráltak pozitív személyt – tette hozzá.

Korábban írtuk

Müller Cecília megerősítette, szombaton 4.238 új koronavírusos esetet találtak és 7.013 embert kezelnek kórházban, akik közül 569-en vannak lélegeztetőgépen, ami rendkívüli terhelést jelent az egészségügyi rendszernek.

Hangsúlyozta, nem győz köszönetet mondani az egészségügyi dolgozóknak, akiknek fizikailag és mentálisan is nehéz dolguk van. Müller Cecília azt kérte tőlük, tartsanak ki, a járványügyi szakemberek mindent megtesznek a terhelésük csökkentése érdekében.

A tisztifőorvos rendkívül fontosnak nevezte, hogy aki tüneteket észlel magán, az ne menjen sehova, maradjon otthon és kérjen segítséget a háziorvosától.

Az emberek rendkívül különbözőképpen reagálnak a vírusra: van, aki szinte tünetek nélkül vészeli át a fertőzést, míg másoknál súlyos szövődmény alakul ki – mondta, majd aláhúzta, „bárki súlyosan megbetegedhet, ezért tartozunk felelősséggel egymás iránt”.

Müller Cecília szólt arról is, szeretnék, hogy ne kelljen további szigorításokat bevezetni, erre pedig akkor van lehetőség, ha a lakosság fegyelmezetten betartja a jelenlegi szabályokat.

Megjegyezte, a korlátozások bevezetését követő 2-4 hét után lehet majd látni, milyen eredményt hoztak a mostani szigorítások.