Fotó: MTI, szerk.
Hirdetés

„RISZÁLÁS HELYETT TISZTELJÜK MEG A FIGYELMÜNKKEL A FELSZÓLALÓKAT!” – írta Facebook-oldalán csupa nagybetűvel a felháborodott Fekete-Győr András.

A Momentum lánglelkű vezérét Gyurcsány Ferenc tegnapi viselkedése dühítette fel. Pénteken újabb gigatüntetésre került sor a fővárosban, amelyen részt vettek az ellenzék politikusai, így Gyurcsány Ferenc is.

„A tegnap délutáni diáktüntetésen nem csak én éreztem magamat borzasztóan kínosan Gyurcsány Ferenc feltűnösködő riszálása miatt”

– kezdi írását Fegyőr, akit, mint ismeretes, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak. Fekete-Győri aztán kifejti, mi is szúrta a szemét valójában Gyurcsány Ferenc tegnapi megjelenésével kapcsolatban.

„Az még talán egy megbocsájtható dolog, hogy a program közepén, Dvorácskó Balázs pedagógus beszéde alatt érkezik meg egy politikus a kíséretével… Az viszont már enyhén szólva is ciki, ha az első dolga a szónok meghallgatása helyett pózolni és interjúkat adni. Amikor pedig Ercse Kriszta oktatáskutató beszéde alatt beriszálja magát a színpad elé két méterre ölelkezni és szimpatizánsokat csókolgatni egy tucatnyi újságíró kíséretében, az a szónoknak olyan szintű semmibe vétele, hogy ilyet nemhogy egy közszereplő nem engedhet meg magának, de senki más sem.”

„Beriszálja magát a színpad elé” – írja Fegyőr, és hiába nem akarjuk, már látjuk is lelki szemeink előtt Gyurcsányt, ahogy odakígyózza magát a színpad elé riszálni. Valahogy így:

A PestiSrácok videós összefoglalójában megcsodálhatjuk Gyurcsányt, ahogy vonul, fotózkodik, ölelkezik, de riszálásról nincs szó. Ugyan már láthattuk táncolni és énekelni is Gyurcsányt, de reméljük, nyilvánosan riszálni ezután sem fog. Ellenben egy csokorra való képpel büszkén megemlékezett a tegnapi diáktüntetésről, szemlátomást sokan elkapták egy szelfire az egykori miniszterelnököt. Dicstelen kormányfői éveiről zsenge korukból adódóan alighanem fogalmuk sincs.

Igazuk van a diákoknak, amikor tiltakoznak. Képtelenség, hogy a diákok több mint fele jövőre nem jelentkezhet egyetemre,…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Freitag, 26. April 2019

Ami Fegyőrt illeti, talán csak savanyú a szőlő. És lehet, hogy elképzelése sincs arról, milyen az igazi riszálás, de a közszereplői alázatról vannak megfontolásra érdemes gondolatai:

„Az alázatos közszereplői magatartás szerintem ott kezdődik, hogy meghallgatjuk a felszólalók gondolatait, megtiszteljük őket a figyelmünkkel, az interjút kérő újságírókat pedig udvariasan megkérjük, hogy majd a beszédek után tegyék fel a kérdéseiket. Én legalábbis így szoktam csinálni akkor is, ha pár interjú emiatt végül elmarad, de az újságírók, riporterek el szokták fogadni a kérésemet. Sok-sok tüntetés lesz még ebben az Orbán-rendszerben, ezért is kérem a politikustársaimat a fentiek megfontolására! Tiszteljük meg azokat, akik kiállnak elénk fontos ügyekben!” – zárja sorait a Momentum vezére.

Ha komolyan gondolná, sok dolga lenne az ellenzéki politikustársak jómodorra nevelésével. Kezdhetné a patkányozó Bangónéval például.

https://www.facebook.com/feketegyorandras.momentum/photos/a.128591407817799/314211945922410/?type=3&theater