MÁTÓL A MOMENTUM TAGJAKÉNT KÜZDÖK A KORMÁNY ELLENLassan egy éve annak, hogy egy ország (s olykor nem csak a hazai'…

Gepostet von Blanka Nagy am Montag, 26. August 2019
Hirdetés

Nagy Blanka azt írja: „Így, lassan egy év után döntöttem. A politikai pályafutásomat a Momentum Mozgalom lila színében fogom folytatni.”

A bejegyzés némi nosztalgikus merengéssel kezdődik:

„Ez alatt az egy év alatt nagyon sok mindenkitől kaptam segítséget, tapasztalatot. Többször vettem részt különféle pártoknak a rendezvényein – ahova hívtak, oda elmentem, mert segíteni akartam az ellenzéket minden eszközömmel.”

Nagy Blanka leírja, barátokat szerzett az ellenzéki pártokban, olyan embereket ismert meg: „akik visszaadták a hitemet az emberi értékekbe (sic!)”.

Szívfacsaró gondolatokról is beszámol az ellenzéki lány:

„Most egy kicsit megszorul (sic!) a szívem, hogy félek attól, hogy eme cselekedetem után néhány elfordulnak tőlem, esetleg az ellenséget vélik felfedezni. Lehetnek olyanok akik most azt gondolják: Kígyót nevelgettek a keblükön.”

Blanka komoly érveket is felsorakoztat választott pártja mellett:

  • bennük lát lehetőséget
  • „Szimpatikusnak találtam, hogy egy olyan pártról van szó amely most kezdi felépíteni a múltját, a jelenét s a jövőjét.”
  • a párt tudja, „hogy a mai 21. századi embernek miféle életmódra, világra van szüksége”.

A bejegyzés talán legköltőibb részletét is szó szerint idézzük, a magvas gondolatok megcsonkítása nélkül:

„Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: bár a testemet s lelkemet lilába borítottam, a szívem piros-fehér-zöld marad, melyben a sárga s a kék is helyet kap, melyek az Európai Unió színei.”

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András Facebook-oldalán fejezte ki örömét új párttagjuk kapcsán:

ISTEN HOZOTT A MOMENTUMBAN NAGY BLANKA"Mostantól a Momentum Mozgalom tagjaként küzdök a kormány ellen."Jól választottál. 💜

Gepostet von Fekete-Győr András am Montag, 26. August 2019

Cseh Katalin odáig ragadtatta magát, hogy példaképnek nevezte az alpári leányt:

Nagy Blanka az a tinilány, aki nem csak saját generációjának példaképe, hanem mindannyiunké, akik változásra vágyunk….

Gepostet von Cseh Katalin am Montag, 26. August 2019