Hirdetés

„A lényeg tehát: Magyarország ha akart volna sem köthetett volna külön szerződéseket a nyugati vakcinagyártókkal. Erre nem volt semmiféle lehetősége. A brüsszeli bürokraták amikor mást állítanak, egyszerűen csak megpróbálják lerázni magukról a felelősséget a zavaros vakcinaszállítások miatt” – írja a lap, hozzátéve: miután a Feketén-fehéren blog nyilvánosságra hozta a gyártókkal kötött uniós vakcina-szerződéseket, a brüsszeli bürokrácia újra csak „bepróbálkozott”. Az Európai Bizottság magyarországi képviselete megint csak azt állította, hogy a szerződéseket nem Brüsszel, hanem az egyes a tagállamok írták alá. Vagyis nem ők a felelősek a zűrzavarért. Elkezdtek jogászkodni, hogy amit a Feketén-fehéren blog bemutatott, azok csak előzetes keretszerződések, ezután jöttek a tagállamok külön szerződései.

„A Feketén-fehéren blog kérdése nyomán hivatalosan is megerősítették, hogy Magyarország nem szerződött egyetlen nyugati vakcinagyártócéggel sem. Az Operatív törzs ülésén Müller Cecília egyértelműen kijelentette, hogy Magyarország kizárólag az unión kívüli országokkal, vagyis az Oroszországban és Kínában gyártott vakcinákra kötött szerződéseket olyan gyógyszer-nagykereskedő cég közreműködésével, amelynek engedélye van vakcinákat behozni” – írják a cikkben. Megjegyzik: nem is tudnánk külön szerződéseket kötni, hiszen az Európai Unióban egy egységes mechanizmus, egy közös beszerzés révén zajlik a vakcina beszerzése.

„A magyar állam, Magyarország külön szerződéseket az európai uniós gyártókkal nem köt, nem köthet. Legfeljebb lehívhat, kérhet vakcina-szállítmányokat az uniós keretből, amelyek aztán vagy megérkeznek, vagy nem.

Kapcsolódó cikkünk

Az adatok alapján azt írják: már most több vakcina érkezett Keletről, mint Nyugatról. Kevesebb, mint tíz hét múlva pedig a Magyarországon elérhető vakcinák közel hatvan százaléka az Európai Unión kívülről érkezik majd hazánkba. Ezek nélkül reménytelen lenne a helyzetünk.

A Bors cikke – Ómolnár Miklós videója alapján – minderről részletes táblázatot is közöl, amely a fenti videóban is látható.

Korábban írtuk