A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen – emelte ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív

Kósa Lajos elmondta: a napokban derült ki, hogy az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között. A kiosztott bankkártyák száma 25 ezer és 83 ezer között lehet. Ezekre – mindegyik forrás szerint – havi több ezer eurós apanázs érkezik. A hírek szerint ennek finanszírozásába Soros György is beszállt – közölte.

A fideszes politikus azt mondta: az unió bizottsága és az ENSZ főbiztossága több mint 130 millió eurót osztott ki összesen a migránsok között, s ezen felül Soros György mintegy 500 millió dollárt költött erre.

Kósa Lajos úgy értékelt: ilyen módon a terrorizmust, s a szervezett embercsempészetet finanszírozzák az uniós polgárok, köztük a magyar állampolgárok adójából. Az Európai Bizottság, az ENSZ menekültügyi főbiztossága és Soros György bebizonyította, hogy teljes mértékben alkalmatlanok, továbbá veszélyeztetik az Európai Unió biztonságát, és az unió jogrendjét.

Megjegyezte: Európában rendkívül szigorúak a pénzmosás elleni, a terrorizmus elleni, s a szervezett bűnözés elleni törvények. Példaként kiemelte, hogy még a pénzváltáshoz is igazolni kell a személyazonosságot, s bizonyos összeghatár felett nem is lehet fizetni készpénzzel.

A fideszes politikus szerint a névtelenül kibocsátott bankkártyák ügyénél komolyabb biztonságpolitikai aggály nem is létezik, akár „töltött fegyvert is osztogathatnának ismeretleneknek” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a fideszes politikus teljesen elfogadhatatlannak nevezte az ENSZ menekültügyi paktumját. Kósa Lajos szerint az ENSZ alapjoggá akarja kiterjeszteni a migrációt és a bevándorlást, amely káoszhoz, s olyan feszültségekhez vezetne, amelyeknek beláthatatlan következményei lennének.