A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat – őrizetbe vétele mellett – eljárást P. Tibor Ferenc 34 éves budapesti lakos ellen.

Mint ismeretes, 2011. március 23-án az esti órában – a gyanúsított által írt bejelentése alapján – a rendőrök egy fóti családi házban holtan találtak egy 39 éves nőt és annak 76 éves édesanyját, halálukat bántalmazás okozta. Az ingatlanban szintén találták egy három hónapos leánycsecsemőt, akit kisebb kiszáradással szállítottak egy fővárosi kórházba.

A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg a feltételezett elkövető felkutatását, amiben a magyar média is nagy segítségükre volt.

P. Tibor Ferenccel szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le, és egyben előterjesztést tett az illetékes ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.