Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Pósán László, a térség fideszes országgyûlési képviselõje, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lukas Juranek, a Vitesco Technologies ügyvezetõje és Hans-Jürgen Braun, a Vitesco Technologies operatív részlegének vezetõ alelnöke (b-j) a Vitesco Technologies Hungary Kft. gyáravató ünnepségén Debrecenben 2021. június 24-én.
Hirdetés

A magyar autóipar termelése az idei éve első négy hónapjában 26 százalékkal tudott növekedni, amely teljesítményben nyilvánvalóan benne az egész Continental csoport és a Vitesco Technologies is – szögezte le a miniszter a tárca közleménye szerint.

A német vállalat legújabb debreceni beruházásáról elmondta, hogy az 36 milliárd forintos értéket képvisel, amelynek nyomán 450 új munkahely jön létre a hajdúsági városban, mindehhez pedig a kormány 10 és fél milliárd forintnyi támogatást biztosít.

„Vitesco Technologies gyárai közül Debrecenben az elsők között kezdődik meg a sebességváltó-vezérlő egységek egy új, és világszerte egyedi gyártási folyamatának a bevezetése. Tehát itt egy abszolút high-tech beruházásról beszélünk” – mondta a miniszter.

Hozzátette: a vállalat eddigi gyártási területe közel 7000 négyzetméterrel növekszik meg, amivel a Vitesco gyakorlatilag az összes hajtásrendszerhez képes lesz alkatrészeket gyártani, beleértve ebbe az elektromos autókat és a plug in hibrideket is.

Korábban írtuk

A külügyminiszter kiemelte, hogy Debrecen ideális helyszín a modern ipari beruházásokhoz.

„Az elmúlt hét esztendőben 33 Debrecenben létrejövő nagy beruházáshoz adott támogatást a kormány- amely támogatás persze fontos- , de ha nem lennének olyan városink mint Debrecen, ahol a lehető legkedvezőbb körülményeket biztosítják a nagyberuházásokhoz, akkor a kormányzati támogatás önmagában nem érne semmit” – mondta Szijjártó Péter.

A német-magyar gazdasági együttműködésről szólva kiemelte, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legutóbbi felmérése szerint idén tavasszal a hazánkban működő német vállalatok 88 százaléka gondolta úgy, hogyha ma újra beruházást kellene végrehajtaniuk, akkor azt Magyarországon tennék.