A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormány és egy felelőtlen ellenzék döntött.

Fotó: mti, kovács tamás
Fotó: MTI, Kovács Tamás

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a tét a maradék szuverenitás megőrzése volt, az egyértelműen bevándorláspárti baloldal magatartása érthető, ugyanakkor Jobbik álláspontja érthetetlen. 
    
Kitért arra, hogy a Jobbik részt vett az egyeztetéseken, a módosítás szövegének kidolgozásában együttműködött, elfogadta annak szövegét.
    
Szerinte a Jobbik cselekedete politikai öngyilkosságként is értékelhető, a saját szavazóikkal mentek szembe, hiszen a kvótanépszavazáson a 3,3 millió nemmel voksoló között nem csak fideszesek, KDNP-sek, hanem Jobbik szavazók is voltak. 
    
Az alaptörvény módosítása fontos, bár nem az egyetlen és legerősebb eszköze a szuverenitás védelmének, míg a letelepedési kötvény finanszírozási kérdés – húzta alá. Szerinte a kufárkodás méltatlan egy ilyen módosításhoz, s nem tudtak különbséget tenni a fontos és a jelentéktelen kérdések között.
    
Harrach Péter kérdésre azt mondta, hogy az alaptörvény módosítása és a letelepedési kötvény visszavonása között az ő szemükben nincs összefüggés. „A letelepedési kötvényt nem ezért fogjuk visszavonni, (…), az ettől függetlenül lesz” – közölte.
    
Hozzátette: ha ezek után a Jobbik úgy dönt, hogy mégis szívesen megszavazná az alaptörvény módosítását, akkor új helyzet adódik, most nehéz megmondani, hogy mi következik. 
    
Mi megtettük azt, amit meg kellett tenni – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki szerint minden bizonnyal nehezebb lesz és nagyobb munkát igényel majd a magyar érdekek képviselete és védelme nemzetközi porondon. A küzdelmet, amit eddig folytattak és ezután is folytatni kívánnak ugyanakkor nem teszi lehetetlenné – vélte. 
    
A frakcióvezető szerint a keddi nap vízválasztónak tekinthető a következő időszak politikai cselekedeteit illetően és eldönti, hogy ki melyik oldalon áll.
    
A KDNP-s politikust kérdezték az amerikai elnökválasztásról is. Harrach Péter azt mondta, hogy a döntés az amerikai népre tartozik. Nekünk az a dolgunk, hogy a megválasztott elnököt elfogadjuk és jó viszonyt építsünk ki vele – mutatott rá.

(MTI)