Amint a romániai bíróságok portálján közölték: a Brassói Bíróság kedden jóváhagyta Szőcs Zoltán második szabadon bocsátási kérelmét, a Medgidiai Bíróság viszont szerdán elutasította Beke István második feltételes szabadon bocsátási kérelmét. Ő – a bírósági határozat szerint – leghamarabb 2021. május 25-én nyújthat be újabb feltételes szabadon bocsátási kérelmet. Egyik ítélet sem jogerős, a hivatalos értesítés utáni három napban fellebbezhetnek a felek ellenük.

Hirdetés

Amint a Háromszék napilap korábban közölte: azért járt el más-más bíróság a két székely férfi ügyében, mert Beke Istvánt korábban átszállították a Brassó megyei feketehalmi börtönből a Konstanca megyei Poarta Alba faluban működő börtönbe. A területileg illetékes bíróság Medgidiában működik.

A két székelyföldi férfi immár másodjára kérte a feltételes szabadon bocsátását. Erre a büntetés egy részének a letöltése és a börtönben mutatott jó magaviseletük nyitotta meg a lehetőséget. A korábbi kérésüket is eltérő módon ítélte meg a bíróság. Az elsőfokon eljáró bíróság Szőcs Zoltánt akkor is szabadlábra helyezte volna, és Beke István kérését elutasította. A fellebbezések nyomán azonban a jogerős ítélet mindkettejük számára kedvezőtlen volt. Amint a Háromszék napilap közölte, a Brassó Megyei Törvényszék korábbi indoklása szerint Szőcs Zoltán „még nem fogta fel a bűnei súlyát”, míg Beke István esetében „még nem telt el annyi idő, hogy megjavuljon”.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az elsőfokon eljáró bukaresti táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.

Korábban írtuk

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. A magyar politikai szervezetek és a magyar sajtó úgy tekinti, hogy mindketten koncepciós per áldozatai.