Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Merkely Béla azt mondta, a vizsgálat lerövidítését a mesterséges intelligencia teszi lehetővé, amely a berendezésben segíti az adatgyűjtést, és felhasználja a korábbi vizsgálatok adatait is.

A felvétel utáni leletezés is fél órára rövidülhet az eddigi másfél-két óráról – tette hozzá.

Kiemelte, mivel a vizsgálat kevesebb időt vesz igénybe, akár kétszer annyi – négyezer – beteget is meg tudnak vizsgálni évente, mint eddig.

A szerdán átadott berendezés további előnye, hogy a pacemakerrel élőket is meg lehet vele vizsgálni – ismertette a rektor.