Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben Horváth Péter János felidézi: az Európai Unió célja 2050-re a teljes klímasemlegesség elérése, azonban ellátásbiztonsági szempontból állandó kockázat, hogy szénhidrogén-tartalékok hiányában az EU az energiaátmenet során mindenképpen importra szorul. Ráadásul az unió energiafüggősége az elmúlt húsz évben nem csökkent, sőt nőtt, ma csaknem 60 százalék – tette hozzá a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke.

Hirdetés

Kiemelte azt is, az energiaválság rávilágított, mennyire sérülékeny az unió energiaellátása, a szénhidrogének esetében például egy beszállító, Oroszország magas dominanciája jellemző. Magyarország energiafogyasztása 2014 óta 15 százalékkal nőtt, és bár klímaszempontból sokat javult az energiamix, az importfüggőség még mindig magas, 50-70 százalék között mozog – hangsúlyozta a MEKH elnöke a közleményben.

Magyarország emiatt a nagyon sérülékeny országok közé tartozik, és ezt fokozza, hogy a kőolaj és a földgáz kizárólag orosz forrásból származik. Az energiaimport-kiadások GDP-hez viszonyított értéke, amely 2021-ig 2-7 százalék közötti sávban mozgott, 2022-ben várhatóan a 10 százalékot meghaladja – jegyezte meg.

Az ország földgázkitettsége a lakossági fűtésnél a legmagasabb (50 százalék), ezen a területen azonban jelentős az energiamegtakarítási potenciál is, amit az energiafelhasználás tudatos mérséklésével, az energiahatékonyság növelésével, és a megújulók használatának ösztönzésével lehet kiaknázni – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

A MEKH elnöke a közleményben kiemelte, hogy az ipari szektor energiahatékonyságának növelése a versenyképesség szempontjából is kulcsfontosságú, előnybe kerül, aki kevesebb energiából állít elő egységnyi GDP-t.

A hatékonyságnövelés egyik fontos eszköze az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer újbóli élesítése, valamint az EKR-megtakarítások tőzsdei kereskedelmének bevezetése, ami nagyobb teret kínál mindazoknak, akik energiahatékony beruházásokban gondolkodnak. A lakossági és az ipari szektor számára pedig a jelenleginél erősebb energetikai szakértői háttér kialakítására van szükség – húzta alá.

Hangsúlyozta, hogy Paks I. élettartamát a lehető leghosszabb ideig meg kell hosszabbítani, Paks II. megépítése pedig nélkülözhetetlen az ellátásbiztonság szempontjából. A rendszernek 2-3 új földgáztüzelésű csúcserőműre is szüksége lenne, hiszen az újraiparosításnak köszönhetően 2030-ra a hazai csúcsigény a mostani 7000 megawattról várhatóan 10 000 megawatt fölé nő – jegyezte meg.

A MEKH elnöke kiemelte azt is, hogy nagy szükség van a nem szabályozható naperőművekre, azonban a megújulók integrációjához fokozni kell a rendszer rugalmasságát, legyen szó akár villamosenergia-tárolásról, akár aggregátorokról vagy más piaci megoldásokról.