Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A KDNP frakciószóvivője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: felháborító, hogy a „Gyurcsány-párt”, a szocialisták, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Mi Hazánk és a Momentum delegáltjai „mind falaznak” neki.

Szerinte „Gyurcsányék felelőssége a legnagyobb ebben”. Hozzátette: Czeglédy Csaba a Gyurcsány család régi ügyvédje, „Gyurcsány és Gyurcsányné bizalmasa, akit az Altuson, a családi cégen keresztül még pénzeltek is”.

A Gyurcsány házaspár most is falaz Czeglédynek, nekik köszönhetően kapott mentelmi jogot azzal, hogy a DK európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltjévé tették őt – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő, aki szerint Gyurcsányék így próbálják megakadályozni és talán ellehetetleníteni a Czeglédy Csaba elleni eljárást.

Nacsa Lőrinc megjegyezte: a DK delegáltja az NVB-ben, Avarkeszi Dezső – aki a Gyurcsány-Bajnai-kormány egykori államtitkára – egyike azoknak az ellenzékieknek, akik megtagadták a bíróság kérését, és nem szavazták meg Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését.

A politikus jelezte: az ellenzék egy olyan köztörvényes ügyben falaz és akadályozza az igazságszolgáltatást, amelyben a gyanú szerint több mint hatmilliárd forintot loptak el bűnszervezetben.

Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint hétfő esti találkozójáról a szóvivő kérdésre azt mondta: Magyarország és az Egyesült Államok szövetséges országok, és a gazdasági, valamint a katonai együttműködésen túl az elmúlt időszakban a politikai kapcsolat is sokat javult, ami üdvözlendő fejlemény. Magyarország és az Egyesült Államok egyaránt fontosnak tartja a határok védelmét – hangsúlyozta, kijelentve: „egy fontos közös alapról indíthatnak a tárgyalófelek”. Hozzátette, hogy elsősorban az energetika és a migráció kérdése, valamint a védelmi együttműködés lesz napirenden.

A találkozóval kapcsolatos ellenzéki bírálatokra Nacsa Lőrinc úgy reagált: a bevándorláspárti ellenzék támadja két bevándorlásellenző politikus tárgyalását.