Feljelentést tett a pécsi önkormányzat a vízműügyben
A Pécsi Vízmű az önkormányzat megkerülésével alapított saját cégén keresztül különféle kétes pénzügyi tranzakciókat hajtott végre, és emiatt a városnak rendkívül súlyos fizetési kötelezettségei keletkezett, de erről Pécs vezetése eddig nem tudott semmit – jelentette be Szabó Iván ügyvéd. A kötelezettségek a mérlegben nem szerepeltek, és a társaság vezető testületei sem tudtak a kötelezettségvállalásokról, ezért vetődött fel a hűtlen kezelés és egyéb járulékos bűncselekmények gyanúja. Ismeretlen tettes ellen feljelentéssel éltek a rendőrségen, a beadvány információink szerint már meg is érkezett a baranyai főkapitányságra, de várhatóan elfogultságot jelentenek be.
A feltételezett kár összegéről nem nyilatkoztak, de az ügyvéd szerint folyamatosan növekszik, és az önkormányzat cége gyakorlatilag elvesztette az értékét. „A vízmű jelenleg a bankok tulajdonában van” – hangzott el a sajtótájékoztatón, mert a teljes vagyonára zálogjogot jegyeztettek be kereskedelmi bankok. Az önkormányzat most a pénzintézetekkel tárgyalva próbálja elérni, hogy a céget ne számolják fel. Páva Zsolt polgármester szerint a francia tulajdonos, a Suez központjában, Párizsban, Franciaországban sem tudhattak ezekről ilyen mélységben, ezért most levélben kért tájékoztatást a francia cég vezetésétől.
A Pécsi Vízmű szóvivője, Kisbáró Edina a Krónika megkeresésére közölte, hogy később kívánnak reagálni.
(MR)