Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Novák Előd a feljelentés benyújtása előtt újságírókkal közölte: a Jobbiknak az európai parlamenti (EP-) választásra gyűjtött ajánlóívein több olyan személy adata szerepel, aki korábban ugyan a Jobbikot támogatta, ám tudomásuk szerint ez alkalommal kizárólag a Mi Hazánknak írt alá.

Az a gyanújuk, hogy a korábbi támogatók adatait törvénytelenül használta fel az „egykor jobboldali párt”, ami a „szervezett politikusbűnözés” példája – tette hozzá.

Elmondta: minderre azután derült fény, hogy kampányfőnökként egy formalevelet tett közzé, amelynek segítségével a választók megtudhatják a Nemzeti Választási Irodától, mely pártok ívén szerepelnek ajánlóként az adataik. Többen azt a választ kapták, hogy a Mi Hazánk mellett a Jobbik ajánlóívein is szerepelnek az adataik, miközben évek óta megszüntettek minden kapcsolatot a „balliberálissá vált párttal” – mondta Novák Előd. Szerinte ez lehet a magyarázata annak, hogy feltűnően gyorsan adta le „a 6 százalékosra zsugorodott Jobbik” az EP-listaállításhoz szükséges számú ajánlást.

Bertók Márton, azok egyike, akiknek a neve a Mi Hazánk mellett felkerült a Jobbik ajánlóívére is, a sajtótájékoztatón közölte, hogy a választási csalás mellett személyes adatokkal visszaélés gyanúja miatt is feljelentést tesz.

Kérdésre válaszolva Novák Előd közölte: a Mi Hazánk önállóan állít főpolgármester-jelöltet az önkormányzati választásokon, a jelöltet néhány napon belül megnevezik.