Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív, illusztráció
Hirdetés

Tóth Bertalan pártja évadnyitó frakcióüléséről elmondta, a szocialista képviselők országjárásán szerzett tapasztalatokat vitatták meg.

A legtöbbet az egészségügy rossz állapotáról hallottak, de sokan szóvá tették a nyugdíjasok „kifosztását”, hiszen a nyugdíjemelés mértéke jóval alatta marad az inflációnak – közölte.

A pártelnök azt mondta, ezeket a véleményeket felhasználják a párt 2022-ig szóló stratégiájához, amelyről a március 14-i kongresszus dönt.

Hozzátette, a stratégia középpontjában az esélyteremtő állam megteremtése áll; ezzel a programmal vesznek majd részt a következő parlamenti választásról szóló ellenzéki egyeztetéseken.

Ismertetése szerint az MSZP programjában szerepel a nyugdíjminimum drasztikus emelése, egy nyugdíjfelzárkóztatási program megvalósítása, illetve visszatérés a munkabérek emelkedését is figyelembe vevő svájci indexálás szerinti nyugdíjemelésre.

Tóth Bertalan az iparűzési adó szabályainak megváltoztatását Orbán Viktor bosszújának nevezte, amely miatt tragikus helyzetbe kerülnek az önkormányzatok. Szerinte a szabályok esetleges megváltoztatása a kisebb települések esetén is több tízmillió forint adókiesést jelent majd.

Kérdésre válaszolva hozzátette, szerinte egy vállalkozásnak nem érdeke, hogy a csökkenő adóbevételek miatt a településük ne tudja az infrastruktúrát fejleszteni, hiszen az a vállalkozás működésére is hatással van. Elmondta, a kormánynak a járulékokat kellene csökkentenie, illetve központilag és nem az önkormányzatok rovására kellene segítenie a vállalkozásokat.

A most hatályba lépő új házszabályról Tóth Bertalan azt mondta, „Kövér László duzzogásáról van szó”.

Úgy folytatta, a Fidesz alaki demokráciát hozott létre: „mintha létezne Alkotmánybíróság, mintha létezne Állami Számvevőszék, mintha létezne független ügyészség és mintha létezne parlament”.

A frakcióvezető közölte, parlamenti munkájuk során szeretnék kihasználni a nyilvánosságot az általuk képviselt ügyek megjelenítésére. Fontos terepnek tartják a parlamentet az ellenzéki együttműködés szempontjából is – mondta.

Tóth Bertalan jelezte, javaslatokat nyújtanak be a rokkantnyugdíjasok kártérítése érdekében, amelyről már egy éve döntenie kellett volna az Országgyűlésnek, de a Fidesz „füle botját sem mozdítja”. Szólt arról is, hogy a pártok választási időszakban történő köztéri plakátolása érdekében is beterjesztenek egy törvényjavaslatot.

A kormányfő által meghirdetett újabb nemzeti konzultációról Tóth Bertalan azt mondta, úgy látszik, a migránskérdés már nem elég a Fidesznek arra, hogy az emberekben félelmet és gyűlöletet keltsen, újabb ügyekben akar gyűlöletet szítani.

Elmondta, szerintük olyan témákban kellene megkérdezni a magyar embereket, ami a mindennapi életüket érinti, például az egészségügyről vagy az oktatásról. Miért nem konzultálnak a Nemzeti alaptantervről, ha azt olyan tökéletesnek tartják? – firtatta.

A fogvatartottak kártérítéséről elmondta, 2017-ben a Fidesz hozta azt a szabályt, amely alapján a magas kártérítési összegek járnak. Az ezzel kapcsolatos szabályoknak, valamint a feltételes szabadlábra bocsátás feltételeinek tervezett szigorításáról azt mondta, előbb meg kell ismerniük a törvényjavaslatokat, utána döntenek arról, támogatják-e.