Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej
Orosz tüzérségi támadásban megrongálódott lakóépületek a Kijev közelében lévő Borodjankában 2022. június 21-én
Hirdetés

A felmérésben, amelyet júniusban ezer felnőtt megkérdezésével készítettek, az áll, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről kedvezőtlenül vélekedők aránya májusról júniusra 65-ről 68 százalékra nőtt, míg Joe Biden amerikai elnök esetében 62-ről 64 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a Vlagyimir Putyin orosz elnökről negatív véleményt megfogalmazók tábora nem változott, májusban és júniusban egyaránt 72-72 százalék volt.

Az elemzésben kiemelték: Zelenszkij és stábja a közelmúltban több alkalommal is bírálta Magyarországot, ami szerepet játszhatott az ukrán elnök népszerűségvesztésében Magyarországon. A Századvég többek között felemlíti: Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára azzal vádolta Magyarországot, hogy területi igényei vannak Ukrajnával szemben, Zelenszkij pedig kifogásolta, hogy a magyar kormány mentességért küzdött Brüsszel olajembargós javaslata kapcsán.

Fotó: Századvég

A Századvég – júniusban először – az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen megítélését is megvizsgálta. Megállapításuk szerint a magyarok majdnem fele (49 százaléka) kedvezőtlenül viszonyul von der Leyen személyéhez, míg a politikusról pozitívan vélekedők aránya 33 százalékra tehető.

A Századvég szerint a bizottság elnökének kedvezőtlen hazai megítélése egyebek mellett arra vezethető vissza, hogy az orosz-ukrán háború okozta szorongatott helyzet ellenére is bejelentette, hogy Brüsszel megindítja az egyes uniós források befagyasztását lehetővé tévő jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben.

Az elemzés szerint a magyar lakosság erős békepártiságát mutatja, hogy a megkérdezettek több mint négyötöde (83 százaléka) úgy gondolja, a háborúban érintett országoknak azonnal tárgyalóasztalhoz kellene ülniük és kompromisszumot kellene kötniük, ezzel szemben mindössze 15 százalékuk látja úgy, hogy nincs helye kompromisszumos megoldásnak, illetve csak akkor lehet béke, ha Oroszország veszít és minden ukrán területről kivonul.

Korábban írtuk

A felmérés alapján a válaszadók majdnem háromnegyede (74 százaléka) az orosz-ukrán háború elhúzódására számít, és 22 százalékuk tartja valószínűnek a konfliktus közeljövőben történő lezárását. Érdekességnek nevezték, hogy májusban még 8 százalékponttal alacsonyabb (66 százalék) volt a háború hosszabb időre történő elhúzódására számítók aránya.

„Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy a magyarok szerint az orosz-ukrán konfliktusban érintett politikusok elsősorban nem a béke előmozdítására törekednek” – írták.

Ennek megfelelően Vlagyimir Putyin esetében a megkérdezettek 72 százaléka, Volodimir Zelenszkij tekintetében 57 százalékuk gondolja úgy, hogy ezek a politikai vezetők összességében inkább a háború oldalán állnak a béke megteremtése helyett – fűzték hozzá, megjegyezve: Joe Bidenről a válaszadók 61 százaléka véli úgy, hogy összességében az orosz-ukrán háború folytatásában érdekelt.

Kiemelték, hogy a magyarok 83 százaléka szerint Orbán Viktor miniszterelnök inkább a béke megteremtésének oldalán áll.