A Parlament.hu-n bárki ellenőrizheti, hogy kik szavaztak egy-egy javaslat mellett. Itt található meg a munkaidő-szervezéssel kapcsolatos módosítás megszavazása is, amely nyomán az ellenzék harmadik világbeli állapotokat idézett elő az Országgyűlésben.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán, szerk., archív, illusztráció

Fotó: MTI/Máthé Zoltán, szerk.

Rejtély, hogy a módosítást fennhangon ellenző Gyurcsány Ferenc miért tett így, de igent nyomott a szavazáson. Minden bizonnyal véletlen baleset volt, e baki pedig jól beleillik a „terépcsecső”, a „kígyók kígyóznak” és a prímszámokkal való zsonglőrködés vonalába.

Gyurcsány Ferenccel már régóta csetelhetünk a Facebook Messengeren, adventi ajándékozósdija részeként pedig ma a túlórát érintő módosításról üzengetett. Annak elpanaszolása, hogy a fideszes többség megszavazta, különösen mulatságos így, hogy még ő is nevét adta hozzá.

Képernyőfotó: Facebook Messenger

Az ellenzék és az ellenzéki sajtó egyébként totális dezinformációs háborút indított a törvénymódosítások kapcsán. A Fidesz ezért pontról pontra összehasonlította az ellenzéki állításokat és az igazságot:

Az ellenzék hazudik a munka törvénykönyv módosítással kapcsolatban.Itt az igazság. Küldd tovább a tényeket!

Gepostet von Fidesz am Mittwoch, 12. Dezember 2018