Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: pedalist
Hirdetés

Az ITM azt írta, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, az emberi élet és egészség védelme érdekében Magyarországhoz hasonlóan a legtöbb európai országban korlátozásokat vezettek be. Így számos egyéb dokumentum mellett jelenleg a veszélyes áruk közúti, vasúti és belvízi szállítására feljogosító, lejáró okmányok meghosszabbítására sincs mód. A kapcsolódó (ún. ADR, RID, ADN) szabályzatok alapján az azokban foglaltaktól való eltérésről a szerződő felek multilaterális megállapodást köthetnek – tették hozzá.

A megállapodások gyors aláírásának köszönhetően a veszélyes árut szállító közúti járművezetők a következő hónapokban lejáró ADR oktatási bizonyítvánnyal, a közúti járművek lejáró jóváhagyási igazolással is szállíthatnak veszélyes árut. A közúti és vasúti tartályok átmenetileg lejáró vizsgálati idejük ellenére is használhatóak lesznek, a veszélyes árut szállító belvízi hajók személyzete lejáró bizonyítvánnyal is teljesíthet szolgálatot.

Az egyes gázok (köztük az orvosi gázok, így például az oxigén vagy az altatógáz) szállítására szolgáló nyomástartó tartályok, többelemes gáz konténerek ideiglenesen akkor is üzemben tarthatóak, ha vizsgálatuk érvényességi ideje már lejárt. Mivel a szabályzatok egyéb előírásainak betartása továbbra is kötelező, az ésszerű engedmények nem befolyásolják a szállítások biztonságát. Az ITM a változásokról tájékoztatta a nemzetközi szakmai szervezeteket, a módosítások hatályba lépéséről szóló közlemény magyar és angol szövege megjelent a Hivatalos Értesítőben.

A rendkívüli többoldalú megállapodások a világjárvány és a veszélyhelyzeti intézkedések ellenére is lehetővé teszik az egészségügyben használt orvosi gázok és oxigén zavartalan forgalmát. A minisztériumi lépésnek köszönhetően a hazai gyógyszer- és vegyipar alapanyagokhoz való hozzájutását nem gátolják adminisztratív akadályok. Az ITM a továbbiakban is megteszi a gazdaság működőképességének fenntartásához, újraindításához szükséges, a magyar fuvarozók feladatellátását, versenyképességének megőrzését szolgáló intézkedéseket – olvasható a közleményben.