Félszáz ingatlantól válik meg választások előtt a kormány?
Az állami üdülők státusa kaotikus, felügyeletüket rendszertelenül tologatják egyik kormányzati intézménytől a másikhoz. A Magyar Hírlap megerősített értesülései szerint a dobogókői Hotel Pilis nevű, egykor a Belügyminisztérium, az utóbbi években pedig a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá tartozó szállodát január elsejétől bezárták, az ott dolgozó 62 embert utcára tették, pedig korábban a Gyurcsány-kormány még többnapos zártkörű kormányülésekre is használta a medencével ellátott szállót.
További tizennégy értékes üdülő – többségük a Balaton környékén található – üzemeltetését piaci cégekre akarja bízni a kabinet. A napilap kérdéseire a MEH-től azt a választ kapta: nincs szó üdülők eladásáról, de a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság „új üdülési vagyonra vonatkozó koncepciójának kidolgozása során megvizsgálta, hogy az egyes kezelésében lévő üdülőket miként lehetne hatékonyabban és gazdaságosabban üzemeltetni”.
A kancellária az új üzemeltetési modelltől egymilliárd forint pluszbevételt vár. További 37 állami üdülőt a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság átad a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV Zrt.)
(hirado.hu/Magyar Hírlap)