Az Országgyűlés ma megkezdte tavaszi ülésszakát. Az első plenáris ülés az elhunyt képviselők előtti tisztelgés után napirend előtti felszólalásokkal indult. Az ellenzéki pártok sajátos módon szólaltak fel.
Elsőként Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője „Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével?” szólalt volna fel. Amikor Kövér László megadta a szót, a párt frakciója kivonult a teremből.
Megkérdezem a kormányt, kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra?
– kérdezte az Országgyűlés elnöke, amit hangos nevetés fogadott.
Tóth Bertalan „aktuális ügyekről” beszélt volna, ám amikor megkapta a szót, az MSZP frakciója is kivonult, mire Kövér László kijelentette:
Eme sokatmondó, ámde időtakarékos hozzászólás után megyünk ismételten tovább.
Szintén „Aktuális ügyekről” címmel szólalt volna fel Keresztes László Lóránt, de az LMP is elhagyta a termet. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője következett, így a Párbeszéd és a DK nem várta meg, amíg sor kerül az ő kamufelszólalásaikra, még Harrach Péter felszólalása közben kivonultak.
Szivárványkoalíciós sajtótájékoztató
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A drámai kivonulást követően az ellenzéki pártok a folyosón tartottak közös sajtótájékoztatót. Orbán Viktor képtelen volt arra, hogy meghallgassa a felvetéseiket – mondta Varju László.
2019 nem a családok éve, hanem a rabszolgák éve
– vetette fel a párbeszédes Szabó Tímea, aki azt is elmondta, hogy „Orbán Viktor hazudik”.
Gyáva miniszterelnöknek nincs hazája
– kontrázott rá Jakab Péter, a Jobbik újdonsült frakcióvezető-helyettese, majd félmillió Fidesz-szavazó elvesztését vizionálta. A képviselő ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kormánynak el kell kezdeni egyeztetnie az ellenzékkel.
Valamennyi ellenzéki párt bejelentette, hogy konvojokban vonulnak az esztergomi Suzuki-gyárhoz, mert rá akarják bírni a gyárvezetést, hogy „ne alkalmazza a rabszolgatörvényt”. Hadházy Ákos megerősítette, hogy indulás előtt a Kunigunda útján (az MTVA székházánál) találkoznak, mert még ott is „sok dolguk” van.
Szél Bernadett szerint „Orbán Viktor nem figyel a magyar emberekre”, ezzel azt hánytorgatta fel, hogy a miniszterelnök Izraelbe utazott kétoldalú tárgyalásokat folytatni.