Fotó: MTI/Vajda János
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k) beszédet mond a felújított bánhorváti templomért tartott hálaadó istentiszteleten Bánhorvátiban 2023. január 29-én.
Hirdetés

Soltész Miklós vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bánhorvátiban, a felújított református templomban tartott hálaadó istentisztelet után fontosnak nevezte, hogy az elmúlt években megújult templomokat „töltsük meg békét óhajtó, közös imádsággal”.

Az államtitkár azt mondta: az elmúlt bő egy évtized aranykor volt Magyarországon a fejlesztések, ezen belül a templomfelújítások és közösségi házak építése szempontjából. Úgy fogalmazott: a magyarok az anyaországban és a határokon túl is felismerték, hogy itt az idő „a kommunisták okozta pusztítás” rendbetételére.

Így valósult meg a bánhorváti református templom felújítása is, amely előbb 60 millió forintos kormányzati támogatásból kívülről újult meg, majd a kabinet további 150 millió forintos segítségének köszönhetően belső terét is sikerült helyreállítani és korszerűsíteni – mondta.

Ugyanakkor – tette hozzá Soltész Miklós – míg Bánhorváti egy fontos beruházás eredményét ünnepli, az ukrán határ közelében élő emberek rettegnek. Ezért minden eszközt és fórumot meg kell ragadni a béke megteremtéséhez – hangsúlyozta.

Emlékeztetett: ez a munka mindig az alapvető szinteken, a családokban és az egyházi közösségekben, majd a felekezetek között kezdődik.

Az államtitkár szörnyűnek és gyalázatosnak nevezte, hogy Európában „a fontosnak mondott vezetők” a béke helyett szankciókról és fegyverszállításról beszélnek, tönkretéve saját országaikat és a kelet-közép-európai térséget is. Két „számottevő vezető” van, aki a békességet folyton kéri, beszél róla és tesz is érte: Ferenc pápa és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke – jegyezte meg.

Korábban írtuk