Hirdetés

Schmuck Erzsébet (LMP) azt kérdezte: mit tesz a kormány a társadalom és a nyugdíjasok további elszegényedése ellen. Azt firtatta: hogyan lehetséges, hogy a gazdaság „10 éves szárnyalása után”, a magyar társadalom majdnem 20 százaléka szegénységgel küzd. Úgy értékelt: a társadalom egyik legveszélyeztetettebb rétege az idősek, számukra a kormány már az inflációkövetést sem tudja biztosítani.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: az adatok szerint nem romlott az elmúlt tíz évben a helyzet, hanem javult. Felhívta a figyelmet arra: míg 2010-ben a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya a nyugdíjasoknál 16,2 százalék volt, most 6,6 százalék, ugyanez az aktív korúaknál 23,3 százalékról 8-ra csökkent. Hozzátette: a gyerekek esetében ez az arány 30,4 százalék volt, azaz majd minden harmadik gyerek ki volt téve a nélkülözésnek, ez most 11,3 százalék. Szerinte ezek az adatok cáfolják a képviselő által elmondottakat.

Schmuck Erzsébet válaszában azt mondta: 440 ezren élnek százezer forintnál kevesebb nyugdíjból, vagyis minden ötödik nyugdíjas szegénynek számít. Rétvári Bence viszonválaszában rámutatott: 2010-hez képest megfeleződött az ilyen nehéz helyzetben lévő nyugdíjasok száma.

Korábban írtuk